Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Markhot kórház elesett

Formálisan pont került egy hosszú egri mondat végére az elmúlt pénteken: a HospInvest Zrt. november 1-jétől húsz évre üzemeltetésbe vonta a Heves megyei súlyponti Markhot Ferenc Kórházat. Ezzel a cég lefedte a megye teljes fekvőbeteg-ellátását. Több száz dolgozó sírva búcsúzott az intézménytől, a helyi Fidesz-frakció és a kórházvédők azonban nem adják föl a küzdelmet.


Dátum: 2008-11-03 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:46.840107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahogyan számítani lehetett rá, bejött a papírforma Egerben: a Heves Megyei Közgyűlés jogutód nélkül megszüntette az egri székhelyű Markhot kórházat. Ezzel a záróaktussal húsz évre a HospInvest Zrt. üzemeltetésébe került szombattól a megye utolsó, egyetlen súlyponti kórháza is.

S bár péntek reggel bombariadót fújtak a megyeházán, az épület előtt várakozó, zömében a kórházvédőkből és szimpatizánsaikból álló több százas létszámú tömeg kitartott.

Két világ találkozott az egri napsütésben, a kórház átadását ellenzők hiába próbálták utolsó magyarázatra, szóra bírni a közgyűlés öltönyös-nyakkendős tagjait. Egyikük papír zsebkendőt gyömöszölt a kórházvédők hangosbeszélőjébe, másikuk pedig lapunknak hátat fordítva jelezte: saját értelmezése szerint nem tartozik válasszal a nyilvánosságnak arról, hogyan kívánja ezután ellenőrzése alatt tartani a közkórház működését.

Egy adófizető azonnal megjegyezte: a képviselők eladják az embereket, és úgy látszik, csak erre való az apparátus. Kérdésünkre végül Merczel József közgyűlési helyettes elnök (MSZP) válaszolt: most folyik egyeztetés egy ellenőrző szervezet létrehozásáról, amelyben Eger városa és a civilek is helyet kapnának.

A több mint egyórás késéssel kezdődő ülés - hasonlóan a február 29-ihez, amikor a cég pályázati nyertességét kihirdették - most is hangos volt, a hátsó traktusban helyet foglaló kórházvédők folyamatosan véleményt nyilvánítottak, bekiabáltak. Megjegyzéseikkel leginkább Sós Tamást, a közgyűlés szocialista elnökét illették, aki ezt meglehetősen jól tűrte.

Később azonban elszakadt a cérna, mert a kórházvédők át akartak lépni az őket a képviselőktől elválasztó szalagon. Sós a biztonságiak intézkedését kérte. Ekkor dulakodás tört ki, székek borultak, emberek kerültek a földre. A közgyűlés többsége végül meghozta döntését: a Markhot megszűnik mint költségvetési intézmény.

A közgyűlésen történtek miatt csúszott a HospInvest sajtótájékoztatója is, amelyen Kollányi Gábor elnök azt mondta: új fejezet nyílik a kórház történetében, a cég hatmilliárd forintos fejlesztésbe kezd, a betegek magas színvonalú ellátást kapnak. Közölte: a cégnek mindenre föl kell készülnie, mert a kórházvédők bejelentették, hogy bizottságot alakítanak, és így veszik át a Markhot vezetését. A lapunk birtokába került dokumentum szerint egyébként az orvosok arra biztatják egymást egy belső internetes fórumon, hogy rejtett kamerával - betegként - ellenőrizzék a magánbefektető kórházi munkáját. A cég sajtótájékoztatóján váratlanul megjelent Herman István, a megye polgári frakciójának igazgatója, és bejelentette: ügyrendi szabálytalanságok miatt a közigazgatási hivatalnál támadja meg a megyegyűlés döntését.

Késő délután a dolgozók közül sokan búcsúztak a kórháztól, volt, aki több mint harminc év munka után. Lapunknak mindegyikük úgy nyilatkozott: még nem tudja, hol fog dolgozni. Utolsó pillantást vetettek a kórház névadójának, Markhot Ferencnek a mellszobrára, amely az elmúlt időszakban több nagygyűlésnek is szemtanúja volt. A továbbfoglalkoztatást vállalók új főnöküket várták, hogy helyismeretükkel segítsék a munkában. A HospInvest közlése szerint a november 1-jei átállás zavartalan volt, az ügyeletek biztonságosan működtek. A munkához szükséges létszám megvan.

Egerben tehát lezárult egy fejezet, nyílt egy új. A kórházvédők és a HospInvest is történelmet írtak, még akkor is, ha a Markhot-ügynek esetleg még nincs vége. Információink szerint a tengerentúli magyarság anyagi segítséget nyújt, hogy a kórház ismét közkezelésbe kerülhessen. Cser Ágnes érdekvédő följelentést tett a megyegyűlés húsz szocialista és egy független képviselője ellen hűtlen kezelés bűntette miatt.

Kapcsolódó elemek