Új-Zéland és Csehország is a legnagyobb szennyezők között
A Természetvédelmi Világalap (WWF) a környező államok közül Csehországot az előkelő 14. helyre sorolta az élő földi környezetet károsító államok sorában, Szlovákia eközben a 45. helyre került.
Dátum: 2008-11-03 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:51.484344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A WWF másfélszáz országot vizsgált az általa globális hektárnak minősített összetett mutató alapján, egy lakosra számolva az ökológiai lábnyom nagyságát. E tekintetben az Egyesült Arab Emírségeket hozta ki az első helyre az Egyesült Államok, Kuvait és Dánia előtt. Ezen államok eszerint túlzott mértékben, a természet megújulási üteménél gyorsabban "használják el" a természeti erőforrásokat.
A szépséges természeti környezettel rendelkező Új-Zéland is a túl nagy ökológiai lábnyommal rendelkező államok közé került, a 6. helyezett lett, mert például az egy lakosra számolt gépkocsik terén csak az Egyesült Államok mutat nagyobb értéket.