Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt szempontból is kockázatos a költségvetés

A Fidesz öt szempontból is kockázatosnak tartja a 2009-es költségvetést, amely újabb megszorításokat jelent majd, nem támogatja magyar vállalkozásokat és növeli a munkanélküliséget - mondta Varga Mihály, a párt alelnöke a Fidesz hétfői budapesti frakcióülésén.


Dátum: 2008-11-03 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:54.173177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sajtó számára nyilvános ülésen Varga Mihály azt mondta, a kormány 2006-ban ugyanilyen megszorító csomagot vezetett be, mint most. Elmondta, a költségvetés kapkodva született, rossz üzenetet fogalmaz meg, és csak a hiánymutatóban próbál eredményt elérni, de ennek az az ára, hogy növekszik az államadósságteher, az adóterhelés, munkanélküliség, magasabb lesz az infláció és a kamatszint. Megjegyezte: nincs meggyőződve arról, hogy ez lesz az utolsó költségvetési javaslat, amit a kormány benyújt, lehet, hogy lesz egy negyedik változat is.

A fideszes politikus hiányolta költségvetésből a kitörési pontokat, adócsökkentést és a kis- és közepes vállalkozások támogatását. Ez a költségvetés csak tűzoltás, hosszabb távon a gondokat nem orvosolja - értékelt.

Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint a jövő évi költségvetés finanszírozhatósági, versenyképességi, munkaerőpiaci, növekedési és hitelességi szempontból is kockázatos.

Mint mondta, a finanszírozhatósági kockázat azért áll fenn, mert az elmúlt hat évben a kormány jelentősen növelte az államadósságot, vagyis az ország finanszírozhatósága drágább lett, miközben az elmúlt egy évben Budapesti Értéktőzsdén jelen lévő vállalatok értéke 5500 milliárd forinttal értékelődött le. Ehhez kapcsolódik a hitelességi kockázat, vagyis "hazugságfelár", amely azért jelentkezik, mert Magyarországnak komoly kamatfelárat kell fizetnie a kormány és Gyurcsány Ferenc hiteltelensége miatt.

Varga Mihály úgy vélte, az euróövezet közelsége jelentősen csökkentené a kamatfelárat, de Magyarország messze van ettől, ugyanakkor egy hitelesebb kormány önmagában 400-500 milliárddal növelhetné a költségvetés mozgásterét. Hangsúlyozta: a versenyképességi kockázat azért jelentkezik, mert a 2006-os megszorító csomag durva adóteher-növekedésének vesztesei is a vállalkozások voltak, és Magyarország azóta az unióban a második legnagyobb adóterheléssel rendelkezik.

A fideszes gazdaságpolitikus elmondta, a költségvetés munkaerőpiaci szempontból is kockázatos, hiszen az elmúlt években folyamatosan romlott a foglalkoztatottság, és egyre növekszik a munkanélküliek száma. A növekedési kockázat pedig azért van - folytatta -, mert jövőre recesszió lesz, miközben Magyarország a potenciális növekedéshez képest eddig is mélyen alulteljesített, és tavaly Magyarországon volt legkisebb növekedés az unióban.

A költségvetés makroszámairól szólva Varga Mihály elmondta: jövőre recesszió lesz, kisebb exportteljesítménnyel, csökkenő beruházásokkal, valamint 2007 és 2008 után újabb reálbércsökkenéssel. Mint mondta, a költségvetés 150 milliárd forintos megszorítást jelent az önkormányzatoknak, 170 milliárdot fog vissza a nyugdíj- és egészségbiztosítási kasszából és 120 milliárdot szorít meg a béreken, ami közszférában 10-12 százalékos reálbércsökkenést is jelenthet.

A Fidesz szerint ehelyett olyan költségvetés kellene, amely fenntartja az "aranyháromszöget", vagyis a gazdasági növekedést, a pénzügyi egyensúlyt és a szociális biztonságot, mert enélkül hosszabb és mélyebb lesz a válság. A legnagyobb ellenzéki párt úgy látja, ehhez 5 milliárd eurós adócsökkentésre van szükség, és arra, hogy az uniós források 25-30 százaléka jusson a kis- és közepes vállalkozásoknak, és le kell állítani a felesleges kormányzati luxuskiadásokat.

A Fidesz alelnöke szólt arról is, hogy "pártállami módszereket" idéz, ahogyan a kormány elfogadta a Nemzetközi Valutalap hitelcsomagját. Fekete János helyett most Veres János tárgyalt - fogalmazott a fideszes politikus. Az elmúlt hat év elhibázott politikája miatt egy legyengített magyar gazdaságot kapott el a pénzügyi válság, Magyarország ezért képtelen volt segítség nélkül az államcsődöt elkerülni - tette hozzá.

A költségvetési bizottság fideszes elnöke kijelentette: a Fidesz követeli, hogy mutassák be a nyilvánosság számára az IMF-fel kötött megállapodást, amelyet a költségvetési bizottság tagjaival is ismertessenek meg. Hangsúlyozta: az elmúlt hat év politikája juttatta ide az országot, és megint az embereknek, a családoknak, a nyugdíjasoknak kell megfizetni Gyurcsány Ferenc hibáinak árát.

Kapcsolódó elemek