Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robin Cook a brit hadsereg hazahívását követeli

Az Irakba vezényelt brit haderő azonnali hazahívását követelte Tony Blair brit kormányfőtől egykori külügyminisztere, Robin Cook, aki vasárnap megjelent cikkében súlyos szavakkal bélyegezte meg a háborút és főleg az amerikai kormányt.


Dátum: 2003-03-30 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:59.435282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cook, aki az 1997-ben hatalomra került munkáspárti brit kormány első külügyminisztere volt, a Sunday Mirror című vasárnapi brit lapnak írt cikkében igazságtalannak nevezte a szövetségesek iraki beavatkozását, amelynek hosszú távra szóló öröksége - szavai szerint - Amerika és Nagy-Britannia gyűlölete lesz az arab és az iszlám világban.

A tekintélyes baloldali brit politikus szerint úgy tűnik: most, hogy a gyors iraki kapitulációról szóló jóslatok alaptalannak bizonyultak, sem George Bush amerikai elnöknek, sem védelmi miniszterének, Donald Rumsfeldnek nincs fogalma a továbbiakról.

Robin Cook szerint Bush és Rumsfeld most már Bagdad ostromában gondolkodik, ez azonban súlyos szenvedéseket zúdítana a civil lakosságra, és "rengeteg fölösleges halált okozna".

A cikk szerint Bush "Camp David kényelmét élvezi", miközben a szövetséges erők az életüket kockáztatják "ebben a szükségtelen és rosszul megtervezett háborúban". - Könnyű határozottságot mutatnia annak, akinek nem kell a homokviharban orvlövészek után kutatnia - írta a volt külügyminiszter. Hozzátette: most már elege van ebből "a véres és igazságtalan háborúból", és azt akarja, hogy a brit erők térjenek haza, mielőtt még többen elesnek közülük.

Éppen a hétvégén hozták haza a háború első tíz brit áldozatának földi maradványait; a konfliktus kezdete óta összesen 23 brit katona halt meg, jórészt balesetekben és "baráti tűzben", vagyis saját oldalról érkező téves támadásban.

Robin Cook a brit Munkáspárt második, 2001-es választási győzelme után az alsóház vezérének - a többségi frakció vezetői posztjához hasonló, annál tágabb jogkörű -, kabinettagsággal járó, a házelnökével nem azonos tisztségét töltötte be, de március közepén lemondott, tiltakozásul az akkor még csak készülő háború ellen. Cook már korábban jelezte, hogy nem tudja támogatni a kormány álláspontját, amely szerint nem szükséges új ENSZ-határozat az Irak elleni katonai fellépés jogi megalapozásához.

Robin Cook messze nem az egyetlen a kormányzó brit Munkáspártban, aki ellenzi az új biztonsági tanácsi határozat nélküli háborút. A Labour 411 fős alsóházi frakciójának harmada kétszer is fellázadt a kormány ellen a háború megindításához felhatalmazást kérő kormányindítványok szavazásain, közel sodorva a kabinetet ahhoz, hogy az a fegyveres beavatkozást támogató konzervatív ellenzék voksaira szoruljon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek