Ellentétek a Mediterrán Unióban
A Mediterrán Unióban résztvevő 43 ország kétnapos marseilles-i találkozóján az államok képviselői megpróbálják elsimítani a szervezet három hónapos fennállása során felmerült vitás kérdéseket.
Dátum: 2008-11-03 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:38:00.241353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn és kedden (2008. november 3.-4.) a dél-franciaországi városban találkoznak az érintett államok külügyminiszterei, ahol többek között döntést hoznak a szervezet titkárságának székhelyéről, valamint annak felépítéséről és hatásköréről. A Nicolas Sarkozy francia elnök által szorgalmazott integrációs szervezet a 13 évvel ezelőtt életre hívott Barcelonai Folyamat helyébe hivatott lépni, ám a tagjai - így például Izrael és az arab országok - közötti feszültségek alááshatják a működését, ahogyan az a Barcelonai Folyamatot is nehezítette.
A Mediterrán Unió titkárságának székhelyéért több város, köztük Madrid, valamint több észak-afrikai város is verseng.
Heves viták várhatók az Arab Liga megfigyelői státusának értelmezésével kapcsolatban is. Az arab országokat tömörítő szervezet ez idáig részt vett a külügyminiszterek értekezletén, azonban most szeretnék jogosultságaikat tovább bővíteni. Ezt viszont a Mediterrán Unió egy másik tagja, Izrael határozottan ellenzi. Az EU francia elnöksége kompromisszumos javaslatot próbál találni, ám kevés az esély arra, hogy az Arab Liga meghátráljon.
A hétfői megbeszélés előtt az Európai Unió külügyminiszterei informális találkozón egyeztetnek az Egyesült Államok keddi elnökválasztásáról és a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult háborús helyzetről.