Pokorni Zoltán: a kampány idején is az összefogást kell erősíteni
Hazudik, aki azt állítja, hogy a Benes-dekrétumok ügyének napirendre tűzését a magyar miniszterelnök kezdeményezte - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke kedden, amikor sajtóreggelin látta vendégül a Budapesten dolgozó külföldi újságírókat.
Dátum: 2002-03-05 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:46.504848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kitért a Washington Post hétfői írására, és azt mondta: a választási kampány idején megjelenő lapvélemények magukon viselik az időszak hangulatát, és nem egy esetben belpolitikai sugallatra születnek.
Ezektől szerinte élesen külön kell választani a nemzetközi szervezetek véleményét, amelyek között nyoma sincs annak, amiről például a Washington Post ír.
A pártelnök kérdésre válaszolva nyomatékosan kijelentette, hogy a MIÉP-pel semmilyen kormányzati együttműködést nem tart elképzelhetőnek.
Pokorni Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Benes-dekrétumok ügye az Európa Parlament egyik bizottságának ülésén került szóba úgy, hogy a magyar miniszterelnök az ügyre vonatkozó kérdést kapott. A Fidesz elnöke szerint a kérdés úgy vethető fel, hogy Orbán Viktornak vagy hazudnia kellett volna, vagy az igazat mondania.
- Egy-egy politikusnak szíve joga, hogy hazudjon ebben a kérdésben, de mi nem fogjuk ezt tenni - fogalmazott Pokorni Zoltán, aki szerint az elvi álláspont kifejtése helyes volt.
A Fidesz elnöke szólt arról: egy felmérés adatai szerint a megkérdezettek 94 százaléka úgy vélekedett, hogy a 2012-es olimpiai játékok esetleges megrendezése jót tenne az ország hírnevének, és jelentősen javíthatna a megítélésen.
Pokorni Zoltán közölte: meggyőződése szerint pártja sokat tett annak érdekében, hogy az olimpiarendezés gondolata mellett széles társadalmi összefogás jöjjön létre.
Mint mondta, Magyarországon nem volt még olyan ügy, amelyhez ötszázezer ember csatlakozott volna nevével, arcával, személyiségével.
Kérdésre válaszolva leszögezte: pártelnökként kifejezetten célja, hogy a kampány középpontjába olyan kérdések kerüljenek, amelyek nem megosztanak, hanem összekötnek, az összefogást erősítik.
Ugyancsak újságírói felvetésre válaszolva fejtette ki azon véleményét, hogy 1998-ban a Fidesz elsősorban azért nyerhetett mert az aktív kormányzati politizálás lehetőségét kínálta, a szocialistákat jellemző válságkezelés helyett. Mindezt pedig úgy - tette hozzá - hogy mellőzték az évtizedek óta jellemző atyáskodó politikai nyelvet.