Háborúellenes tüntetések Indonéziában és Kínában
Több mint százezer ember tiltakozott vasárnap Indonézia fővárosában az amerikai nagykövetség előtt az iraki háború ellen: a fegyveres konfliktus kirobbanása óta ez volt a legnépesebb háborúellenes tüntetés Jakartában.
Dátum: 2003-03-30 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:59.717599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megmozdulás résztvevőinek számáról meglehetősen eltérő adatokat közöltek. A rendezők több mint három millióra becsülték a tüntetők számát, míg az indonéz rendőrség 200 ezer résztvevőről számolt be az AFP hírügynökség jelentése szerint. Bár a megmozdulást a szervezők már befejezettnek nyilvánították, vasárnap délelőtt még mindig emberek ezrei - fehér ruhába öltözött muzulmánok - érkeztek a helyszínre.
A tüntetők háború- és Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak. Az indonéz rendőrség több száz fővel vonult ki a tüntetés - és az amerikai külképviselet védelmének - biztosítására, incidens azonban nem történt.
Indonézia élesen elítélte az amerikai vezetésű szövetségesek iraki hadműveletét és szeretné elérni, hogy az ENSZ rendkívüli ülésen szólítsa fel a szövetségeseket a támadás leállítására.
Indonézia a világ legnépesebb muzulmán országa: a 212 milliós lakosság csaknem 90 százaléka az iszlám felekezet híve.
Eközben a kínai fővárosban mintegy kétszáz külföldi állampolgár tüntetett az iraki háború ellen a pekingi diplomáciai negyed közelében egy parkban. Ez volt az első olyan háborúellenes megmozdulás Pekingben, amelyet a kínai hatóságok engedélyeztek. A nyugati és muzulmán országból származó tüntetők létszámához képest a kínai rendőrség nagy erőkkel vonult ki a környékre, egy rendőrtiszt pedig angolul figyelmeztette a megmozdulás résztvevőit arra, hogy milyen rendszabályokat kell betartaniuk.
Az AFP szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint a kínai rendőrség ugyanakkor előállított hat kínai fiatalt, akik Peking központjában egy bevásárlóutcán kívántak tüntetni a háború ellen. A helyszínre korábban a hatóságok által engedélyezett tüntetést hirdettek, a szervezők azonban később lemondták a megmozdulást.
Kína ellenzi az iraki háborút, de rossz szemmel nézi a háborúellenes tüntetéseket is: Peking el kívánja kerülni, hogy feszültté váljon viszonya az Egyesült Államokkal - jegyezte meg a hírügynökség.
MTI - fidesz.hu