Miért mindig a rászorulókon spórol a kormány?
Horváth Zsolt "Miért mindig a rászorulókon spórol a kormány?" címmel interpellációt nyújtott be Székely Tamás egészségügyi miniszterhez.
Dátum: 2008-11-03 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:38:04.222808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2006-ban indult egészségügyi reform-ámokfutás a gyógyászati segédeszközök ellátását is érzékenyen érintette - hívta fel a figyelmet Horváth Zsolt interpellációjában. Hozzátette: a szokás szerint minden egyeztetés nélküli, szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó intézkedéssorozat kétszeresen is sújtotta a gyógyászati segédeszköz-ellátást, így szűkítették a támogatott termékek körét, és csökkentették a támogatás mértékét. Többek között a kötszerek, inkontinencia termékek támogatását csökkentették - jegyezte meg.
A tavalyelőtti megszorításokkal, minden eszközt számítva 30 százalékkal csökkentették a támogatási kiadásokat. A helyzet azóta sem javult: némi korrekció ugyan történt, de a gyógyászati segédeszközök költségvetési kiadása még a 2006-os szintet sem éri el - mutatott rá a fideszes politikus.
Kiemelte: az intézkedések miatt ezek a termékek jelentősen megdrágultak. Sok idős, vagy éppen fogyatékkal élő ember van, aki nem tudja kifizetni, ezért nem tudja kiváltani a szükséges segédeszközöket, és így kiszorul az ellátásból - mutatott rá, hozzátéve: mára a közgyógyellátottak száma és a támogatás egyaránt 20-30 százalékkal csökkent.
Kérdéses az is, mi lesz azzal a 3,6 milliárd forintos korrekcióval, amit a kormány erre azt évre ígért, de egyelőre semmi nem történt - mutatott rá, majd megjegyezte, sajnos úgy tűnik, jövőre sem javul a helyzet. Bár az OEP szerint több mint 50 milliárd forintra lenne szükség a gyógyászati segédeszköz-támogatásra, a kormány ennél közel 10 milliárd forinttal kevesebb pénzt szán erre a célra - tette hozzá.
"Kívánnak-e tenni valamit annak érdekében, hogy a gyógyászatai segédeszközök finanszírozása legalább a 2006-os szintet elérje? Mi lesz azzal a 3,6 milliárd forinttal, amelyet erre az évre ígértek? De a legfontosabb kérdés: mi lesz azokkal a százezrekkel, akik az önök intézkedései miatt, pénzhiány miatt kiszorulnak az ellátásból? Mikor kapják vissza legalább azt a szolgáltatási szintet azok az emberek, akik évtizedekig fizették az egészségbiztosítási járulékokat, és akik most szorulnak segítségre?" - fordult végül kérdéseivel a miniszterhez.
Székely Tamás válaszában arról beszélt, hogy ő nem nevezné ámokfutásnak azt, hogy a közgyógyellátottaknak tételesen felülvizsgálták a jogosultságát, új közgyógyigazolvánnyal látták el őket. Majd néhány konkrétumot említett, így például azt, hogy sikerült megoldaniuk végre, hogy aktív kerekesszékeket és protéziseket tudtak befogadni a rendszerbe.
Horváth Zsolt viszontválaszában elmondta: a miniszter néhány egyedi esetet mutatott be. Valóban történtek változások, korrekciók, de ez azon az alaphelyzeten nem változtat, hogy jelentősen szűkítették a hozzáférés lehetőségét - mondta. Hozzátette: sok-sok ember esett ki a közgyógyellátásból az átalakítások miatt, és sok ezer ember van, aki nem képes a gyógyászati segédeszközeihez hozzájutni.
Ideje lenne annak, hogy valóban visszaadják ezeket a forrásokat - emelte ki, hozzátéve azt is, hogy a teljes egészségügyi költségvetéshez képest ezek nem olyan túl nagy számok, ugyanakkor az életminőséget alapvetően befolyásolják. A miniszteri választ ezért nem fogadta el.
Az országgyűlés azonban - 208 igen, 163 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett - megszavazta a válasz elfogadását.