150,275 milliárd a nyugdíjasokat érő veszteség
Az országgyűlési mandátumáról való lemondásra szólította fel Havas Szonja MSZP-s képviselőt Aszódi Pál az 1956-os forradalom leverésének 52. évfordulóján.
Dátum: 2008-11-04 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:38:15.514973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes országgyűlési képviselő a Gyurcsány-kormány nyugdíjasokat is érintő legújabb megszorításait bírálta keddi napirend előtti felszólalásában.
A Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke szerint a kormány "döbbenetes és gátlástalan módon" rabolja tovább a társadalmat, amivel "meggyorsítja a kihalásra ítélt nyugdíjasok természetes fogyását".
"A kormányzás sem nem szociális, sem nem liberális, hanem embertelenül kegyetlen" - fogalmazott a politikus, aki hozzátette: a kormány a 13. havi nyugdíjjal összefüggésben három lehetséges irányból is hátrányos helyzetbe hozza a nyugdíjasokat.
300 ezer 62 év alatti nyugdíjas egyáltalán nem, 630 ezer idős ember pedig csak 80 ezer forint maximális juttatást kap, ezenkívül 970 ezer nyugdíjast érint a korrekciós nyugdíjemelés jövő évi elhalasztása is - mondta.
A honatya számításai szerint összességében 150 milliárd 275 millió forint veszteség éri a nyugdíjasokat a kormány megszorító intézkedései miatt.
Aszódi Pál úgy vélte, hogy a megszorításoknak semmi köze a gazdasági válsághoz, ezt azzal indokolta, hogy Kuncze Gábor még az SZDSZ elnökeként kezdeményezte a 13. havi nyugdíjak elvételét, pedig akkor "még szó sem volt" világválságról.
Aszódi szerint a társadalom megerősödésnek feltétele a Gyurcsány-kormány távozása. Mint elmondta, "a válság a miniszterelnök asztalánál kezdődik", aki saját politikájának a kudarcát akarja szétteríteni.
"Távozzon és tegye lehetővé, hogy az EU-s képviselők választásakor sor kerülhessen a parlamenti választásra is" - hangsúlyozta.
Aszódi Pál napirend előtti beszédében megemlékezett a szovjet csapatok 1956. november 4-i bevonulásáról is, nevesítve a forradalom leverésében közreműködő "belső árulókat": Kádár Jánost, Münnich Ferencet, Apró Antalt és Marosán Györgyöt.
A képviselő arra szólította fel az 1956-os forradalomról korábban többször elítélően nyilatkozó Havas Szonja szocialista politikust, hogy országgyűlési mandátumáról mondjon le.