Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Myers: a harcok neheze még hátravan

Egyetlen katonai terv - legyen bármilyen jól kidolgozott - sem éli túl az első harcérintkezést az ellenséggel - mondta vasárnap az amerikai egyesített vezérkar elnöke, arra reagálva, hogy az egyik hadszíntéri amerikai parancsnok szerint a szövetségesek nem a várt ellenséggel találták magukat szembe. A vezérkari főnök szerint a legnehezebb harcok még csak ezután következnek.


Dátum: 2003-03-30 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:00.627943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Richard Myers tábornok a BBC vasárnap délelőtti politikai magazinműsorában azt mondta: a szövetségesek hatékonyan "foglalkoznak" a rendszerhű iraki "halálosztagok" hadviselési stílusával. Ezen irreguláris erőknek a támadásai valóban "bosszantóak" voltak az elmúlt időszakban, de a szövetségesek stratégiájának egészére nem gyakoroltak jelentős hatást. Myers nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni a konfliktus várható hosszáról. Úgy vélte, hogy a harcok neheze még hátravan, de a szövetségesek javára szól a türelem és az, hogy van idejük kivárni a kijelölt célok elérését.

Közben a szövetségesek vasárnap reggel is folytatták Bagdad bombázását. A Reuters hírügynökség szerint közép-európai idő szerint hét óra után mintegy tíz nagyerejű robbanás rázta meg az iraki fővárost. A szövetségesek szombat este óta szinte megszakítás nélkül bombázták Bagdadot és környékét.

Az amerikai védelmi minisztérium közép-európai idő szerint vasárnap reggel közzétett hivatalos közleménye szerint a Fidáíjín Szaddám milícia fő kiképző központja, az elnöki palota, egy hírszerző központ, továbbá föld-levegő rakétakilövő helyek szerepeltek az elmúlt egy napban bombázott bagdadi célpontok között. A fő célpontokat műhold vezérlésű bombákkal bombázták. Az egyik fő célpont a Fidáíjín Szaddám milícia legnagyobb kiképző tábora volt. A milícia felelős Bagdad keleti részének biztonságáért.

Az amerikai csapatok az éjszaka folyamán heves tüzérségi tüzet zúdítottak a dél-iraki Nedzsef város térségében ellenálló iraki erőkre. Andrew Gray, a 70. páncélos ezred 2. zászlóaljával tartó Reuters-tudósító azt tapasztalta, hogy az amerikaiak egész éjjel lőtték az Eufrátesz folyó feletti híd mellett magukat elsáncolt iraki egységeket. Az irakiak rakétagránátokkal és könnyűfegyverekkel lőttek vissza.

Az amerikai hadsereg különleges egységeket helyezett el Irak nyugati részének gyéren lakott sivatagi körzeteiben is. A telepítést irányító Stanley McChrystal vezérőrnagy Washingtonban újságíróknak úgy nyilatkozott: Irak nyugati részén egy kis számú haderő a légierő és a titkosszolgálat támogatásával különlegesen aktív, mindenekelőtt abból a célból, hogy megakadályozza az iraki Scud rakéták kilövését az ottani támaszpontokról. Ellentétben Dél-Irakkal, ahol a katonákat kísérik az újságírók, nyugaton nem engedélyezték az újságírók jelenlétét, így McChrystal állítását független források nem erősítették meg.

Észak-Irakban egyelőre nagyobb harcok nélkül folyik az Egyesült Államokkal szövetséges kurd felkelők előrenyomulása, pozícióik erősítése. Megélénkült észak-iraki kurd csapatmozgásokról tájékoztatta vasárnap kora délelőtt a Kirkuk környékén harcoló kurd csapatok egyik parancsnoka Peremiczky Attilát, a Budapesti Nap munkatársát. Eszerint a kurd harcosok, a pesmergák egyre-másra foglalják el az iraki hadsereg által elhagyott ellenőrző pontokat és vasárnap délelőttre harcálláspontokat foglaltak el Kirkuktól mintegy 20-25 kilométerre. Egyelőre meg nem erősített hírek szerint egyébként néhány kisebb kurd katonai egység be is hatolt az észak-iraki olajmezők központjaként számon tartott városba.

"Egyelőre komolyabb összecsapások nélkül haladnak előre csapataink" - mondta telefonon a Kurdisztáni Hazafias Szövetség, a PUK egyik parancsnoka - "de a város közvetlen közelében erősebb ellenállásra számítunk". Ahhoz, hogy a város körül teljesen kiépülhessen az ostromgyűrű, még legalább két-három napra van szükség, s rendkívül fontos lenne a katonai támogatás is, hisz még mindig nincsenek nehézfegyverei a kurd egységeknek.

A pesmergák tájékoztatása szerint egyébként a város környékén halottakat látni, valószínűleg néhány korábbi légitámadás miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek