Le Figaro: a CIA ismét melléfogott
Az Irak ellen indított hadjárat első tíz napja ugyanazt tanúsítja, amit a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások: a CIA ezúttal sem volt képes semmit előre látni, prognózisai rendre tévesnek bizonyultak - írja a Le Figaro hétvégi száma.
Dátum: 2003-03-30 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:00.937477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párizsi konzervatív sajtó vezető lapjának washingtoni tudósítója szerint a Pentagon hibás tervezése nagyrészt az amerikai titkosszolgálat vakságának számlájára írható. A Bush-adminisztráció egyik névtelenül idézett illetékese úgy látja, a Pentagon az optimista CIA-elemzésekre támaszkodva alábecsülte az irakiak várható ellenállását, figyelmen kívül hagyta a lakosság hazafias érzelmeit, nem számolt a fedajjínok gerillaharcának lehetőségével, s eközben messze felülértékelte egy idegen katonai erő "felszabadító" akciójának vonzerejét. Ez pedig jelen esetben amerikai katonák életét teszi kockára.
A háborút megelőző hetekben a CIA ijesztő naivitása nyert bizonyítást: ennek egyik legmegdöbbentőbb példája az az ötlet volt, hogy az iraki hadsereg tábornokait és vezető tisztjeit e-maileken és mobiltelefonokra küldött SMS-ekben szólították fel dezertálásra, illetve megadásra - egy olyan országban, amelynek titkosrendőrsége minden kommunikációt lehallgat.
A XXI. századi "pszichológiai háború" gyakorlatilag visszaütött a kezdeményezőkre. Az amerikai hírszerzés készpénznek vette, és a Pentagonban meggyőzően érvelt a címzettek ígéretei és az üzenetek elsöprő mértékű pozitív fogadtatása mellett, amelyekben egyébként az iraki kémelhárítás tette meg nagyvonalú felajánlásait. Magyarán: az amerikai szolgálatok mindent elkövettek, hogy félrevezessék önmagukat.
A francia tudósító szerint az a kérdés, hogy George Tenet CIA-igazgató tájékoztatni kívánta főnökeit, vagy a tetszésüket akarta inkább elnyerni, illetve nem arról van-e szó, hogy a Fehér Ház csak azokat a jelentéseket vette komolyan, amelyeket hallani szeretett volna. A washingtoni kormányzat "héjáit" nyilvánvalóan elbűvölte a sikerforgatókönyv, amely Szaddám Huszein diktátor rendszerének gyors összeomlásával, az iraki katonák tömeges fegyverletételével, s egy igen korlátozott méretű bagdadi ellenállással kecsegtetett. Nem meglepő, hogy a háború első óráiban Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld, a Pentagon főnöke propagálták a leghangosabban rózsaszínű ábrándjaikat.
Az első tíz nap után a Fehér Ház nyilatkozataiban rendületlenül ragaszkodik ahhoz, hogy a stratégia változatlan: a háború első számú célpontja az iraki főváros. Ezt látszik igazolni a Bagdad elleni légitámadások intenzitásának megduplázódása. A probléma csak az, hogy a túlnyomó légifölény nem elég egy ország elfoglalásához. Amerikai katonák keserű tréfálkozása szerint "még soha senki nem adta meg magát egy repülőgépnek".
Az amerikai hadvezetés dilemmája most - miután Rumsfeld villámháborús terve befulladt - az, hogy továbbra is Bagdad ostromának kell-e prioritást biztosítani, összhangban az eredeti stratégiával, vagy előbb a déli városokat, Bászrát, Naszirijját, Nedzsefet ésszerűbb-e "felszabadítani", amelyek fájdalmas tályogként irritálják az amerikai haderőket - írja a Le Figaro tudósítója.
MTI - fidesz.hu