Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uzsorásterror az Ormánságban

Félek, de muszáj beszélnem. Megbántam. Engem is terrorban tartott. Ütve-verve voltam - mondta el mindezt az Európai Unió egyik tagállamának polgára. Az ormánsági uzsorásterrornak számos család az áldozata. Egy polgármester kelt védelmükre, és igyekszik helyreállítani a jogállamot.


Dátum: 2008-11-04 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:39:24.504978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A börtönből is küldött fenyegető levelet egy bűnöző. Egykori élettársa, Tímea felismerte az előzetes letartóztatásban lévő alvilági vezér kézírását. A banda ellen a rendőrség fölvette a küzdelmet, de a sikerhez az is kell, hogy vállalja a tanúskodást az, aki korábban az uzsoraszerződéseket jegyezte tanúként.

Hónapok óta nyomoz a rendőrség az Ormánságban folyó uzsoramaffia ügyében. Az elmúlt évek során több száz embernek folyósított kölcsönt egy ezzel foglalkozó bandája, majd amikor nem tudták töleszteni a magas uzsorát, elvették ingatlanjaikat, illetve veréssel, fenyegetéssel, a családtagok zsarolásával szerezték vissza a pénzt. Az üzlet rendkívül jól jövedelmezett. Az egyik résztvevő azt állítja, hogy havonta tisztán két millióhoz jutottak így. A fiatal nőnek - aki csak keresztnevét válallata: Tímea - az volt a feladata, hogy tanúként írja alá a kölcsönszerződéseket. Állítása szerint erre az egyik előzetesben lévő gyanúsított és annak felesége kényszerítette. Ennek ellenére - mint mondja - most már bánja a dolgot és ezért is állt a mikrofon elé...

Oda fogok állni, és elmondom az igazat - ígéri Tímea. Sajnálja az áldozatokat, lelkiismeret-furdalása van. Fél a terrortól, de segíteni akar.

Kapcsolódó elemek