Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Obama győzelme új esélyt jelent

Barack Obama győzelme mindenképpen új esélyt jelent arra, hogy sikerüljön túllépni a transzatlanti viszony törékenységén - mondta a Fidesz külügyi kabinetvezetője, Németh Zsolt szerdán. Hangsúlyozta, az afroamerikai demokrata elnökjelölt megválasztása azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban a származás másodlagossá vált a politikai döntésekben.


Dátum: 2008-11-05 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:39:32.679053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt úgy fogalmazott: "Nem mehetünk el szó nélkül" amellett a tény mellett, hogy Amerika színes bőrű elnököt választott, miközben pár évtizeddel ezelőtt az Egyesült Államokban a feketék még arra a buszra sem szállhattak fel, amelyen fehérek utaztak. "Ez azt bizonyítja, hogy a származás, az etnikai, faji háttér másodlagossá vált a politikai döntések kialakításában. Közép-Európának e tekintetben is van mit tanulnia az Egyesült Államoktól" - mondta.

A fideszes politikus szerint Barack Obama győzelme mindenképpen új esélyt jelent a világ egyik legfontosabb bizonytalanságának, a transzatlanti viszony törékenységének meghaladására. Ha ezt sikerül megerősíteni, akkor az Egyesült Államok folytatja eddigi szerepvállalását Európában és a régióban - tette hozzá Németh Zsolt, utalva a balkáni békefenntartásra, a rakétavédelmi rendszerre és az aktív fellépésre az energiabiztonságért.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy az elnökválasztás hosszú hónapokig tartó kampánya mindenféleképpen az amerikai demokrácia erejét, az amerikai politikai rendszer működőképességét bizonyította.

Kapcsolódó elemek