Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa a Szűzanya közbenjárását kéri a békéért

II. János Pál vasárnap a Szűzanya közbenjárását kérte Iraknak és a világ minden más részének a békéjéért.


Dátum: 2003-03-30 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:01.841323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pápa vasárnapi Úrangyala imádságában ismét az iraki háború témájáról szólt. A katolikus egyházfő - akinek egészségi állapota az elmúlt hónapokban feltűnően javulásnak indult - a "béke" szót erőteljesen hangsúlyozta, a Szent Péter-téren összesereglett hívők pedig erre kitörő tapssal feleltek. A pápa utalt a mostani helyzetre, amelyben fájdalmas fegyveres ütközetek csorbítják az emberiség reményét egy szebb jövő iránt. Külön kifejezte fájdalmát a mostani háború ártatlan áldozatai miatt.

II. János Pál bejelentette, hogy április 16-án aláírja tizennegyedik enciklikáját, amelyet az eucharisztia (oltáriszentség) témájának szentel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek