Eurózóna: egy újabb rekordmélység!
Az eurózóna szolgáltatási szektorának tevékenysége évtizedes rekordmélységbe süllyedt októberben - derül ki a Markit kutatóintézet beszerzői menedzser index adataiból.
Dátum: 2008-11-05 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:39:41.790675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az index októberre 45,8 pontra esett, szemben az elemzői várakozásokban szereplő 46,9, illetve a szeptemberi 48,4 ponttal. Október már az ötödik hónap volt, amikor az index egyfolytában a tevékenység beszűkülését jelző 50 pontos határ alatt mozgott, és ez a recesszió közeledtére utal. Az eurózóna valamennyi országában csökkent a szolgáltatások teljesítménye, - Németországban ez kilenc hónapja első ízben történt meg.
A részindexek jelzik, hogy mind a szektor teljesítménye, mind pedig az új megrendelések tíz éve - a felmérés kezdete óta - nem tapasztalt ütemben csökkentek. Hétfőn tették közzé az eurózóna feldolgozóiparának októberi, a tevékenység rekordmélységbe történt eséséről tanúskodó indexét. A szolgáltatások és a feldolgozóipar együttes indexe októberben 43,6 pontra esett, erősebben, mint a szakértői várakozásokban szereplő 44,6, illetve a szeptemberi 46,9 pont.
A szolgáltató cégekhez beérkező megrendelések stagnálnak, emiatt a vállalatok munkahelyek leépítésére kényszerülnek. A foglalkoztatottsági alindex mélypontra süllyedt, legutóbb 2004 februárjában állt a mostani szinten. Ugyanakkor mind a bekerülési, mind az értékesítési árak emelkedése jelentős mértékben lassult, ami megalapozhatja az Európai Központi Bank további kamatcsökkentését.