"Egyetlen szám igaz, a 2009"
Képviselői felszólalásokkal folytatódott szerdán a 2009-es költségvetési törvényjavaslat általános vitája. Az Országgyűlés összesen harminc órás időkeretben tárgyalja a jövő évi büdzséről szóló előterjesztést; szerdán 11 órányi időkeret áll a képviselők rendelkezésére.
Dátum: 2008-11-05 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:39:42.736970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán arról beszélt, hogy az oktatás minőségével idáig is komoly gondok voltak, ezért elfogadhatatlannak tartja az állami normatív támogatás jelentős csökkentését, amely nem elegendő az intézmények fenntartásához. Elmondása szerint a tanárok fizetéseinek reálértéke jövőre a 2002-es, 50 százalékos pedagógus béremelés előtti szintre csúszik vissza, így az elmúlt 6-7 év oktatáspolitikája "elvesztegetett idő" - fűzte hozzá.
Az ellenzéki képviselő szerint a jövő évi költségvetés elfogadhatatlanul kevés forrást biztosít az óvodák és kollégiumok számára is.
Hozzátette: megfontolandó az SZDSZ azon javaslata, amelyik az egyetemek és főiskolák ingatlanjait az intézmények kezébe adná, hiszen a "pangó költségvetési támogatás" és a felsőoktatási intézmények eladósodottsága következtében könnyen eltűnhet ez a vagyon.
Pokorni Zoltán egyetért a kormánnyal abban, hogy a jelenlegi "államcsőd közeli helyzetben" rugalmas költségvetési tervre van szükség, a mintegy 300 milliárd forintra emelt államháztartási tartalékot a Fidesz azonban csak a kormányzati felhasználás szigorú törvényhozási szabályozásával tudja elfogadni. Szólt arról, hogy a keddi parlamenti vita arról győzte meg a Fideszt, hogy lesz negyedik költségvetési javaslat is, hiszen a 2009-es büdzsé jelenlegi változatát a parlamenti többség elutasítja.
Megjegyezte: szükséges az önkormányzati reform, melyet azonban nem a kistelepülésekkel, hanem a fővárossal kellene kezdeni, ahol elsősorban a nagyobb kerületek kialakítása lenne indokolt.
"Felgyorsult a kistelepülések gettósodása"
Fónagy János szerint az elmúlt években a kistelepülések gettósodása felgyorsult, mivel ezen települések gazdasága, és egyre inkább a közepes méretűeké is, összeomlott. Utalt arra, hogy a magyar lakosság jelentős része kistelepüléseken él.
Település mérettől függetlenül szegénységbe süllyedt az Észak-Alföld, a Dél-Dunántúl és ott maradt reménytelenül Észak- és Kelet-Magyarország - mondta.
A fideszes képviselő azt mondta, egy település addig tud létezni, amíg az ott élőknek valamilyen lehetőségük van arra, hogy alapvető szükségleteiket kielégítsék, ilyen a munkahely, a tanulás, az egészségügy, az iható víz és a közlekedés.
Fónagy János közölte, a helyközi személyszállításra, a vasút és a Volán társaságok működésére 2007-ben 167 milliárd forintot fordított a költségvetés, majd ez az összeg a Máv tőkeemelésével, 260-270 milliárdra nőtt. Hozzátette: most soha nem látott emelkedést ígértek, mégis csak 294 milliárd forint szerepel a javaslatban.
A helyi közösségi közlekedésről azt mondta, a 2007-es 35 milliárd forintos támogatást kapja ez a terület, ami 15-20 százalékos finanszírozási visszalépést jelent.
"A költségvetésből egyetlen szám igaz, a 2009"
Révész Máriusz azt mondta, a kormány beterjesztett ugyan 2009-re egy költségvetést, ebből azonban egyetlen szám igaz, a 2009.
Mit is tárgyalunk, miről folyik a vita, mihez lehet módosító indítványokat beadni? - kérdezte az ellenzéki képviselő.
A fideszes politikus Gyurcsány Ferenc könyvéből olvasott fel egy Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszterre vonatkozó részletet, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a kormányfő hatalomra kerülése után trükkök százait kellett bevetni ahhoz, hogy a költségvetés számait manipulálni tudják.
Révész Máriusz a kormányzati képviselők politikai felelősségéről beszélt. Azt mondta, nem lehet azokat megbízni az ország rendbetételével, akik ezt a helyzetet előidézték.
A bankok analógiáját nézve más államokban, Gyurcsány Ferencnek, Medgyessy Péternek, Draskovics Tibornak és Veres Jánosnak egyaránt vizsgálatok elé kellene állniuk, amiért meghamisították az adatokat, amiért ilyen helyzetbe hozták Magyarországot - közölte.
Révész Máriusz szerint ha olyan feltételekkel juthatna hitelhez Magyarország, mint Csehország, akkor 400 milliárd forinttal kellene kevesebbet kamatra kifizetni. Ez a böszmeség ára - utalt Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédében elhangzott szófordulatra.
Szólt arról is, hogy a büdzsé tervezete szerint az oktatási normatívák számos esetben a 2002-es szint alá fognak visszazuhanni, s számos önkormányzat a csőd szélére kerül, illetve csődbe is megy várhatóan.
"A kormány béklyóba zárja a generációkat"
A baloldali politika az 1970-es évek olajválsága után másodjára is tönkreteszi az országot - fejtette ki Pánczél Károly. Az ellenzéki politikus szerint a kormány eladósodása a Kádár-rendszerhez hasonlóan "béklyóba zárja a generációkat".
Kiemelte: nem igaz a kormány állítása, miszerint az oktatás kiemelt prioritást élvez a 2009-es költségvetésben. Hozzátette: a jövő évi költségvetési javaslatban alig maradt valami az oktatási minisztérium Új tudás programjának legfontosabb pilléreiből; kikerült a programból többek között a pályakezdők és az intézményvezetők pótléka is.
A fideszes politikus szerint pártja nem hajlandó összefogni az MSZP-vel az ország tönkretételében; "olyan ez, mintha a bűnös összefogásra szólítaná fel az áldozatot" - utalt több kormánypárti képviselő kérésére.
"Folyamatos a leépülés az oktatásban és a tudományban"
Pósán László arról beszélt, hogy a kormány az összefogás szlogenjével próbál operálni és ilyen módon "szétkenni" a felelősséget. Véleménye szerint az összefogást akkor tehetnék hitelessé, ha a kormány nyilvánosságra hozná a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás részleteit.
A költségvetésről azt mondta, hogy 2004-től az oktatás és a tudomány területén folyamatos a leépülés.
Közölte, hogy a beterjesztett büdzsé újra nagyarányú elbocsátásokat prognosztizál a felsőoktatásban, mert a számok a forráskivonást mutatják.
A képviselő azt mondta, hogy a tervezett büdzsé első változatában szereplő számok is elmaradtak a szükségestől.
Pósán László kijelentette, a személyi juttatásokat és azok járulékait is megkurtítják, a működési költségeket is milliárdokkal csökkentik, míg a hallgatói normatívákat nominálértéken változatlanul hagyják, ami azt jelenti, hogy azok reálértéken csökkenni fognak.
Közölte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteinek költségvetését körülbelül 10 százalékkal csökkentik, ami megpecsételi a sorsukat.
Leszögezte, hogy a költségvetést felelősen gondolkodó ember nem tudja megszavazni.
"A hivatásos állomány mint mostohagyerek"
Kontrát Károly Keleti György felszólalására reagálva azt mondta, hogy a személyi juttatások befagyasztása, a 13. havi illetmény elvonása elfogadhatatlan. A hivatásos állományt soha nem látott, brutális mértékben sújtják a személyi elvonások - jelentette ki. Hozzátette: ha visszatekintenek az elmúlt 6,5 évre, a hivatásosok mindig a szocialista kormányzás mostohagyerekei voltak.
"A válság előidézőivel kéne összefogni"
Tiba Istvánfontosnak nevezte a költségvetés benyújtójának hitelességét, ami azonban jelen esetben szerinte igencsak megkérdőjelezhető.
Felidézte, hogy a szocialisták a 2006-os választások előtt eltagadták az ország valós gazdasági helyzetét, majd ezt követte az őszödi beszéd. Három hete tagadták a válságot, majd az ország az államcsőd szélére került - sorolta. Hozzáfűzte: most az várják a polgároktól, hogy azokkal fogjanak össze, akik előidézték ezt a mostani helyzetet.
Az ellenzéki képviselő szerint nehéz olyan költségvetésről beszélni, ami irreális adatokat tartalmaz. Furcsának tartotta, hogy a válsághelyzetben Európa összes országában adócsökkentő programokat vezetnek be, segítik a vállalkozásokat, miközben Magyarországon megszorításokat készítenek elő.
Kitért arra, hogy a szociális szolgáltató központok normatívájának csökkentésével a kormány csődközeli helyzetet idéz elő ezeknél az intézményeknél.
"Hátrány éri a fogyatékkal élőket is"
Hirtl Ferenc úgy értékelte, hogy a jövő évi büdzsé a fogyatékkal élők minden csoportját hátrányosan érinti, minden támogatásukat jelentősen csökkentené. Ez nem elfogadható és nem tolerálható - jelentette ki a fideszes politikus. Kifogásolta, hogy a házi segítségnyújtásra 10 százalékkal kevesebb jut, míg a rehabilitációs célú munkahely támogatás 20 százalékkal csökken.
Akadálymentesítési programra, jelnyelvi szolgáltatásokra az idei 751 millióval szemben jövőre nem szerepel keret. Ezek szerint minden rendben van e téren? - kérdezte a fideszes képviselő. Hozzátette: hasonlóan nulla forinttal szerepel az országos fogyatékos ügyi program, az akadálymentes közlekedés fejlesztése 30 százalékkal, 98 millió forintra csökkenne.
Hirtl Ferenc kitért arra is, hogy egyes ernyőszervezeteknél olyan mértékű lenne a támogatások elvonása, amit nem tudnak majd elviselni. Példaként említette a vakok és gyengénlátók szervezetét, amelytől 17 milliót vonnának el, veszélybe sodorva így vakvezető kutyák kiképzését, a braille-könyvtár működtetését.
Az ellenzéki képviselő szerint újra kellene írni a költségvetés ezen sorait.
"Nem egyértelmű az EU-elnökség finanszírozása"
Németh Zsolt a külügyi költségvetésről beszélt felszólalásában. Mint mondta, azt tapasztalják, nagyon nehéz kisilabizálni a benyújtott büdzséből, hogy milyen összegeket különít el Magyarország a 2011-es az EU-elnökség finanszírozására.
Bízom benne, hogy konszenzusos költségvetési javaslatot tudunk benyújtani ezzel kapcsolatban - tette hozzá.
Németh Zsolt kitért arra is, hogy Magyarország külkapcsolati tevékenységének fontos pillére a nemzetközi fejlesztési együttműködés, mégis - mint mondta - a "legjobb indulattal" is csak 800 millió forintot talált erre a költségvetésben; noha Magyarország vállalta, hogy 2010-ig nemzetközi fejlesztési célokra mintegy 25 milliárd forintot fog fordítani.
Megjegyezte: a büdzsé határon túli magyarokat érintő fejezeteinek összegei is alacsonyak.
"A legsötétebb költségvetés a cigányságra nézve"
Farkas Flórián felszólalásában úgy fogalmazott, hogy olyan visszalépés sehol sem történt a költségvetésben, mint a magyarországi cigányság integrációjára fordított összegekben; pedig ez "közös társadalmi sorskérdés".
A roma integrációra 2009-ben összesen 580 millió forintot terveznek, ezzel 54 százalékkal csökkentik a cigányságra szánt költségvetési támogatást - emelte ki a fideszes politikus, megjegyezve: "a Roma Oktatási Alapra nulla forintot terveznek". Ezzel szerinte a jövő generációinak esélyét is lerombolják.
Komolytalan a költségvetés, "a rendszerváltás óta a legsötétebb a cigányságra vonatkozóan" - összegzett Farkas Flórián.
Ne fogjanak mindent a pénzügyi válságra
Mikola István azt kérte, hogy ne fogjanak mindent a pénzügyi válságra, mert véleménye szerint a benyújtott költségvetés ugyanúgy elfogadhatatlan, mint a tavalyi és az azelőtti.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az államnak alkotmányos felelősséget kell viselnie a polgárok minőségi egészségügyi ellátásáért. Hozzátette: ha komoly gazdasági válság következik, akkor nőni fog a munkanélküliek és a hajléktalanok száma, és megnő az ápolásra szorulóké is.
A képviselő a népegészségügyi programok forrásaként megjelölt körülbelül 500 millió forintos összeget "egyszerűen elfogadhatatlannak" tartotta. Egyúttal kitért arra, nem érti, hogy évek óta miért számít "fekete báránynak" az ÁNTSZ.
Felelőtlen rendészeti politika
Lázár János azt mondta, hogy a módosító indítványok benyújtásakor a képviselők, pártállásuktól függetlenül, általában a honvédelmi fejezetet szokták megjelölni olyan forrásként, ahonnan el lehet venni.
Közölte: Magyarországon 45.000 rendőr és 24.500 katona teljesít szolgálatot. Felhívta a figyelmet, hogy a rendőröknek nehéz közbiztonsági helyzetben kell helyt állniuk, a honvédség kötelékéből pedig ezren külföldön teljesítenek szolgálatot.
Véleménye szerint a költségvetés nagy veszélyforrása lesz a rendészeti ágazat alulfinanszírozása és az a felelőtlen rendészeti politika, amely egyúttal a honvédelmet is veszélynek teszi ki.
A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke emlékeztetett rá, hogy amikor 2008 január 1-jén összevonták a rendőrséget és a határőrséget, akkor ötpárti megállapodást kötöttek, hogy a két szervezetre fordított 2007-es összevont források nem csökkenhetnek. Ehhez képest 2008-ban több mint négy milliárd, jövőre pedig az előző évihez képest is több mint 10 milliárd forinttal kell kevesebből gazdálkodniuk.
A képviselő közölte: bármikor előfordulhat olyan ipari vagy természeti katasztrófa, amelynek elhárításában döntő szerep hárulna a honvédségre.
Lázár János elmondta, hogy van olyan megye, ahonnan 400 rendőr hiányzik a feladatok ellátásához a jelenlegi létszámtábla alapján.
A honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke szerint nem véletlen, hogy a rendészeti ágazat dolgozói sztrájkot hirdetnek.
Elvesznek a bíráktól is
Vitányi István felszólalásában a költségvetés bíróságokat érintő részéről szólt. Mint mondta, a megszorító intézkedések minden valószínűség szerint érintik majd a bírák 13. havi illetményét is.
Véleménye szerint egyre kevesebb lehetőség marad a bíróságokon a hatékonyabb munkavégzés feltételeinek ösztönzésére. Hozzátette, hogy az ítélkezéseknél közreműködők díjemelkedése miatt sem lesz elegendő a tervezett előirányzat.
Arra is felhívta a kormány figyelmét, hogy sok, nagyon súlyos, életveszélyes állapotban lévő bírósági épületek rekonstrukciója elodázhatatlan.
Sorvadó civilszféra
Bíró Ildikó szerint 2009-ben tovább folyik a hazai civil szféra elsorvasztása. Álláspontja szerint a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) költségvetési kálváriája már 2003-ban elkezdődött.
A civilek működése teljesen kiszámíthatatlanná vált, sokszor még a megszűnésüket sem tudják bejelenteni - tette hozzá.
Kifejtette: évente bentragad a rendszerben a civilek által pályázható pénzeknek mintegy harmada, és gyakran még a megítélt pénzeket sem utalják ki. Azt is problémásnak nevezte, hogy az NCA-nak nincs monitoring rendszere.