Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utcára kerülnek a vasutasok

Tizenhárom százalékos létszámleépítésről döntött a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) Zrt.


Dátum: 2008-11-05 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:39:44.440882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Székely Csaba, a cég vezérigazgatója a lapban főleg azzal indokolta a kényszerű intézkedést, hogy a pénzügyi válság miatt visszaesett az árufuvarozás.

A csaknem kétszáz dolgozó jövő évi elbocsátásáról egyeztetnek a szakszervezetekkel. A GySEV - melynek többségi tulajdonosa a magyar állam, az osztrák állam 34,5 százalékot birtokol, a Speditions Holding Gmbh. pedig 5,9 százalékban részese a nemzetközi vállalkozásnak - évente átlagosan hétmillió tonna árut és 5 millió utast szállít.

A pénzügyi-gazdasági válság előszele már hónapokkal ezelőtt is éreztette hatását a vállalatnál, s a helyzet a második félévben sem változott, sőt, további kedvezőtlen folyamatokra számítanak.

A cég nagy ügyfelei ugyanis többek között az autógyárak, amelyek jelentős része a világ minden táján csökkentette termelését.

Kapcsolódó elemek