Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasakarattal küzdenek a vasöntöde ellen

Évek óta szenvednek a Rákospalota déli részén és Újpest Istvántelki részén élő lakók a közelben működő vasöntöde által kibocsátott füstszennyezés miatt. Aláírásokat gyűjtenek, mert már-már elviselhetetlen mértékben zavarja őket az Elem utcában működő öntöde füstje.


Dátum: 2008-11-06 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:39:54.987912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelentősen megnövekedett a környéken a rákos és pajzsmirigy megbetegedések száma, és a helyiek szerint már emberéleteket is követelt az üzem működése. Az üggyel többször foglalkozott a Helyi Téma és műsort készít a Hír Tv Keresztmetszet műsora is.

Novák Ágnes rákospalotai fideszes képviselő korábban már ismertette a IV. kerületi önkormányzat vezetőivel a problémát, de érdemleges választ nem kapott. Idén többször interpellált a XV. kerületi testület előtt, legutóbb az októberi ülésen tette szóvá az ügyet, de értékelhető választ nem kapott. Hladony Sándor újpesti képviselő is lépéseket kezdeményezett a helyi hatóságoknál. Wintermantel Zsolt fővárosi képviselő, az érintett terület választókerületi elnöke jogi lépéseket helyezett kilátásba. Szakértők és jogászok segítségével, az érintett újpesti és rákospalotai polgárok összefogásával birtokvédelmi eljárást kezdeményeznek, hogy végre megoldódhasson a hosszú évek óta húzódó probléma.

Kapcsolódó elemek