Kisebbségek európai beilleszkedése
Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke történelmi jelentőségű fejleményként értékelte a Fidesz és az MDF megállapodását a Lungo Drom cigány szervezettel és támogatást ígért egy európai cigányügyi központ brüsszeli létrehozásához.
Dátum: 2002-03-05 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:46.803639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martens az európai konzervatív és néppártokat összefogó EPP brüsszeli székházában kedden fogadta Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét és Farkas Flóriánt, a Lungo Drom elnökét, aki egyben az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is. A magyar vendégek tájékoztatták az EPP elnökét arról, hogy a kormányzó Fidesz és MDF hosszú távú megállapodást kötött a legnagyobb magyarországi cigány szervezettel, a Lungo Drommal.
A találkozó után tartott közös sajtóértekezleten Martens kijelentette: "nagy örömömre szolgál, hogy a magyar cigányok végre megfelelően beilleszkednek a társadalomba - ez minden bizonnyal Magyarországon kormányzó barátaink egyik legnagyszerűbb és legötletesebb vívmánya".
Martens egyetértését fejezte ki Pokorni Zoltánnak, a Fidesz elnökének azzal a véleményével, hogy jobb, ha a cigány kisebbség képviselői a nagy országos pártokba épülnek be, mint ha külön etnikai csoportként akarnának megjelenni a politikai életben. Azzal a gondolattal is azonosult, hogy idővel bizonyosan kifejlődik majd a cigány középosztály is, s a kérdés csak az, hogy milyen lesz: a sérelmekkel teli elkülönülés útját követi-e, avagy olyan erő lesz, amely képes beilleszkedni a társadalom főáramába.
Az EPP elnöke felkérte Farkas Flóriánt, aki felvetette egy európai cigány ház ötletét, hogy dolgozza ki annak koncepcióját. Martens támogatni fogja e ház létrehozásának gondolatát az Európai Unió minden szervénél és politikai barátainál. Rámutatott, hogy a küszöbönálló bővítés után Európában a kisebbségek beilleszkedése még fontosabb probléma lesz.
Farkas Flórián hangsúlyozta, hogy a Fidesz megállapodását a Lungo Drommal Európában is olyan újszerű fejleménynek értékeli, amely mintaértékű lehet más országok és pártok számára is, olyan áttörést jelent a cigány ügy kezelésében, amely Európában is kiindulóponttá válhat. E megállapodás gazdasági, szociális, politikai és kormányzati feladatvállalást jelent a cigányságnak.
Farkas szerint egy európai cigány ház létrehozása Európa politikai elitjének régi adóssága, hiszen a földrészen mintegy 15 millió főt számlál ez a kisebbség. Kijelentette, hogy Martens támogatása nyomán két héten belül elkészítik és átnyújtják neki egy brüsszeli cigány központ koncepcióját, amely nemcsak az EU szerveinél képviselhetné a kontinens cigányságának ügyét, hanem információcserét, intézményes kapcsolatot is teremtene a sok országban élő cigányok között.
Szájer József hangoztatta, hogy az európai cigány központ létrehozásához a magyar kormányzat is kész anyagilag hozzájárulni. Rámutatott, hogy pártja meggyőződése szerint a cigányság felemelkedésének kulcsfontosságú terepei az oktatás, a munkahely-teremtés és a normális lakáskörülmények.
Szájer József és Farkas Flórián kedd délután tájékoztatta a Fidesz és a Lungo Drom megállapodásáról Jacques Santert, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója elnökségi tagját, az Európai Bizottság előző elnökét, aki szintén üdvözölte a kezdeményezést.
Santer kijelentette, hogy a megállapodást fontos lépének értékeli a cigány kisebbség társadalmi és politikai beilleszkedése útján. Külön is méltatta, hogy a megállapodás nem egyszerűen választási összefogás, hanem az oktatástól kezdve a lakásépítésen keresztül kiterjed a cigányság átfogó társadalmi beilleszkedésére - kultúrájuk megőrzésével. Ez az együttműködés jó példaként szolgálhat más tagjelölt országok számára is. Santer nagyon jó, támogatásra méltó ötletnek nevezte az európai roma központ magyar javaslatát is.
Santer elmondta még, hogy mihelyt a csatlakozási tárgyalások befejeződnek - tehát előreláthatólag 2003-tól -, az EPP, mint az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportja, támogatja, hogy az EP hívja meg a tagjelölt országok parlamenti képviselőit, megfigyelőként vegyenek részt az EP ülésein, ugyanúgy, ahogy a német újraegyesülés után a kelet-német területek képviselőivel tette.
Farkas Flórián elmondta, hogy a tervezett európai cigány ház fontos szerepet tölthet majd be az egész európai cigány kisebbség egymást olykor alig ismerő csoportjainak érintkezésében is. A nyugat-európai országokban a cigányság szétszórtan és jórészt régi, nomád életmódját folytatva él. Ez erősen visszafogja társadalmi felemelkedésüket és politikai szerveződésüket is.