Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debrecen: nyilvános szerződések

Az eljárás befejezése után a reptér hasznosítására vonatkozó szerződés adatait nyilvánosságra hozták.


Dátum: 2008-11-06 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:40:07.931330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP helyi szervezete mai sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy Debrecen nem akarja nyilvánosságra hozni a reptérrel kapcsolatos szerződéseket.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta, hogy a város közgyűlése a repülőtér hasznosítása ügyében az önkormányzati törvénynek megfelelően rendelte el a zárt ülést. Hangsúlyozta: az eljárás befejezése után a szerződés adatait nyilvánosságra hozták.

Ismertette: Debrecen a légikikötő üzemi területét nem értékesíti, hanem 75 évre szóló üzemeltetési szerződést köt. A közlemény szerint az eladott, a reptérhez csatlakozó 140 hektáros területért 4,4 milliárd forintot, valamint a szintén értékesített Airport Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészéért 700 millió forintot kap a város. Ezen üzletrész értékét az önkormányzat által felkért értékbecslők 800 millió, illetve 717 millió forintra értékelték teljes konszolidáció mellett, amelyre sor is került.

Kósa Lajos közölte: az önkormányzat a repülőtérre saját forrásból 3,8 milliárd forintot költött, és egymilliárd forint pályázati forrást használt fel. Megjegyezte, hogy ezen beruházások 80 százaléka a nem értékesített üzemi területen található, azaz nem ruházzák át őket.

Kapcsolódó elemek