Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista pénztalicskázás

Bajor Zoltánt, a fővárosi vagyonkezelő igazgatóságának elnökét egy másik szabad demokrata politikus válthatja a cég élén, de hogy ki lesz az utóda, azt még nem tudta megmondani John Emese frakcióvezető.


Dátum: 2008-11-07 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:40:15.606308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A személyi váltás hírforrásaink szerint összefüggésben állhat azzal a januárban kirobbant 18 millió forintos terézvárosi vesztegetési üggyel, amelyben rövidesen lezárulhat a nyomozás. Bajor kárpótlásként kap azért egy jövedelmező üveggyöngyöt (182 500 forint), beülhet a Főkefe igazgatóságába. A terézvárosi ellenzék szerint összeférhetetlenség miatt oda is törvénytelenül. Bajor Zoltán alpolgármester ihatja meg a levét a szocialisták és a szabad demokraták között Terézvárosban kirobbant háborúskodásnak. A szabad demokrata Bajor a képviselő-testület legutóbbi ülésén bejelentette, hogy beválasztották a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (Főkefe) igazgatóságába, mivel azonban ez a tisztség összeférhetetlen az alpolgármesteri megbízatással, testületi hozzájárulás szükséges a poszt betöltéséhez. Bajor, aki a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatóságának is az elnöke, az ülésen azt mondta: "Mielőtt álláshalmozónak hinnétek, jelzem, hogy ez a tisztségem meg fog szűnni."

A napirendet azonban elnapolták. Ez az önkormányzati törvény szerint olyan következménnyel járna, hogy Bajornak egyik tisztségéről le kellene mondania. "Ezt azonban nem tette meg - mondta lapunknak Wertán Zsolt (KDNP) képviselő - , vagyis Bajor ismét törvényt sértett."

"Korábban, amikor a fővárosi vagyonkezelő élére választották, szintén nem kért hozzájárulást a tisztség betöltéséhez, csak utólag, amikor a törvénytelenségre fény derült - mondta Wertán. - Az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen, hogy alpolgármester gazdasági társaságban vezető tisztséget viseljen, pontosabban ezt harminc napon belül be kell jelentenie, s ilyen posztot csak képviselő-testületi jóváhagyással tölthet be. Bajor eltitkolta funkcióját, s ezzel mulasztásos törvénysértést követett el."

A törvénytelenségek sorozata Has-say Zsófiát, a Fidesz frakcióvezetőjét nem lepte meg. Mint mondta, a baloldali koalíció működése egy botránykrónika, amely ebben a ciklusban a Nagymező utcai mélygarázs körüli jogsértésekkel kezdődött, később a példátlan méretű óvoda és iskolabezárásokkal folytatódott, aztán pedig a vagyonkezelő vezérigazgatójának vesztegetés gyanúja miatti előzetes letartóztatásában kulminált. Ez utóbbi esetnél a feljelentő, Berecz Károly, aki az "üzleti megbeszélésre" a rendőrség által bemikrofonozva érkezett, Bajor Zoltán alpolgármestert jelölte meg a 18 milliós kenőpénz kérőjeként.

Bajor tegnap lapunknak azt mondta, hogy őt meg sem hallgatta az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Szabad demokrata forrásokból származó, meg nem erősített információink szerint a vagyonkezelő igazgatóságának élére tavaly júniusban kerülő Bajort az SZDSZ mégis a vesztegetési ügy miatt mozdíthatja el posztjáról. John Emese frakcióvezető kijelentette, Bajort nem a párt hívta vissza, hanem maga kérte felmentését.

Rabin László (SZDSZ), a hatásköreitől megfosztott alpolgármester azt mondta az ülésen Bajor Zoltán "álláshalmozása" kapcsán, hogy "Bajor alpolgármesteri működése egy politikai útonállás története, amely azért valósulhatott meg, mert Ikvai-Szabó Imre fővárosi főpolgármester-helyettes politikai ambíciói összetalálkoztak Bajor úr torkosságával".

A terézvárosi "háborúskodás" a szocialisták és a szabad demokraták között a nyáron azért robbant ki, mert a szocialisták takarékossági okokból össze akartak vonni két önkormányzati vállalatot, a vagyonkezelőt és a köztisztaságit, ám amikor a javaslatot a képviselők elé terjesztették, az SZDSZ tagjai tüntetően kivonultak az ülésteremből. A vagyonkezelő a szocialisták irányítása mellett működik, a köztisztasági cég viszont az SZDSZ lerakata, ahogyan informátorunk megjegyezte, "tizenhat szabad demokrata közeli ember állását félthették, no meg nem szerették volna, ha a koalíciós partner belelát az ottani kártyákba". Az egyik szabad demokrata képviselő azt vágta egy kihelyezett felügyelő bizottsági ülésen, többek jelenlétében az összevonást előterjesztő szocialisták fejéhez: "Ti beszéltek, akik talicskával hordjátok ki a pénzt a vagyonkezelőből..."

A jelentés rég elkészült, mégsem tárgyalják

Bajor Zoltán alpolgármester lapunk kérdésére cáfolta azt, hogy lemondását kérte a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnöki posztjáról. "Nincs erről döntés. Nem mondtam le. A mandátumomat a Fővárosi Közgyűléstől kaptam" - közölte azt követően, hogy a múlt heti képviselő-testületi ülésen ennek ellenkezőjét jelentette be hivatalosan. A Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. négy hónapig előzetesben lévő, jelenleg szabadlábon védekező vezérigazgatója, Kovács Péter bejár dolgozni, úgy tudjuk, vállalkozási igazgatói beosztásban. Fabriczki András, a felügyelőbizottság elnöke azt közölte, hogy a belső vizsgálatról elkészült a jelentés a vesztegetési ügy kapcsán, erről azonban csak a tulajdonos önkormányzat nyilatkozhat. Az anyagot még nem terjesztették a képviselők elé, holott már réges-rég megkapta a polgármester. A Budapesti Nyomozó Ügyészség szóvivője, Skoda Gabriella közölte, hogy tekintettel a nyomozás érdekeire egyelőre nem adható információ arról, lesznek-e az ügynek újabb gyanúsítottjai.

Kapcsolódó elemek