Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyerekeken akar spórolni az ajkai baloldal

Rendkívüli, zárt ülésen próbálja döntésre vinni ma a helyi szemétszállító cég privatizációját Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere, annak ellenére, hogy a város további kiárusítása elleni referendum kiírásához szükséges aláírásokat az ellenzék már összegyűjtötte.


Dátum: 2008-11-07 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:40:15.939112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demokrácia elleni durva támadásnak tartja Ékes József, Ajka korábbi polgármestere, hogy a város képviselő-testületét a helyi szolgáltató cégek sorsáról döntő népszavazás várható kiírása előtt kényszerítik határozathozatalra. "Ki vállalja a felelősséget, ha a megkötött szerződést a népakaratnak megfelelően fel kell bontani?" - teszi fel a kérdést a fideszes parlamenti képviselő.

A szemétszállítást végző Avar Kft., illetve a távhőszolgáltató Primer Kft. privatizációját júniusban hirdette meg a város vezetősége. Az ellenzék azonnal tiltakozott, mondván, az áron aluli kiárusítás nem a lakosság érdekeit szolgálná, hiszen a szolgáltatás díjainak ugrásszerű emelkedésével járna. A helyi Fidesz-KDNP-frakció népszavazás kiírását kezdeményezte, ám ezt a szocialista-szabad demokrata többség leszavazta, majd beemelték az idei költségvetésbe az egymilliárdos bevételt, így az aláírásgyűjtést sem lehetett elindítani. Az ellenzék bírósághoz fordult, és az végül szabad utat adott a népszavazási kezdeményezésnek. A rendelkezésre álló harminc nap alatt a minimálisan szükséges 6300 aláírás helyett mintegy hétezret sikerült összegyűjteni, pedig a városvezetés minden rendelkezésre álló eszközt bevetett: az aláírásgyűjtőktől megtagadták a területfoglalási engedélyt, a közterület-felügyelők pedig folyamatosan zaklatták az önkénteseket. Ajka lapjával együtt - természetesen az önkormányzat költségén - a szocialista polgármester és a baloldali képviselők nevében a népszavazás ellen agitáló szórólapot adtak ki, s a városi médiában egyszerűen elhallgattatták az privatizációt ellenzőket, még az ajkai honlap fórumán is megszűrték a hozzászólásokat.

Most pedig elérkezettnek látják a város vezetői, hogy ha a Primerét egyelőre nem is, legalább az Avar sorsát mielőbb döntésre vigyék. Információink szerint az osztrák HUKE cég 49 százalékot szerezne a kft.-ben, és megkapná a szavazati jog 75 százalékát, 2013-ig pedig megilletné a teljes osztalék. A szemétszállítás díja évente tíz százalékkal emelkedne a tervezet szerint. Az ellenzék attól tart, hogy távolabbi környékekről, sőt külföldről is szállítanának hulladékot az ajkai lerakóba, amely így hamar megtelne.

Egy önkormányzati képviselő közelmúltbeli halála miatt az erőviszonyok kiegyenlítettek lehetnek a mai szavazásnál. Ékes József reméli, hogy "megjön a testület esze", és a szocialisták sem adják áldásukat a privatizációra.

Elfoglaltságaikra hivatkozva lapzártánkig sem a polgármester, sem helyettese, sem a jegyző nem nyilatkozott arról, a demokráciával összeegyeztethetőnek tartják-e a közvagyon eladását, ha a 22.600 helyi választópolgár közül kilencezer már aláírásával jelezte: véleményt kíván nyilvánítani az ügyben. Úgy tűnik, Ajka közvagyonához Schwartz Béla - aki MSZP-s parlamenti képviselő is - nem ragaszkodik túlságosan: az egyik iskola helyén már bevásárlóközpont áll, egy másik épületet most kíván értékesíteni, bár a diákok így rosszabb körülmények közé kerülnének. Ez utóbbival kapcsolatban a lakossági fórumon tiltakozóknak többek közt azt mondta: "Kin spóroljunk, ha nem a gyereken?! Maguk kin spórolnak otthon?! A mi időnkben is volt zsúfolásig megtelt osztály, tanultunk mi is pincében..."

Kapcsolódó elemek