A Fidesz válaszlevele Gyurcsány Ferencnek
Dátum: 2008-11-08 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:40:36.629123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A Fidesz a Nemzeti Csúcson a válságkezelés európai útját javasolta Magyarországnak. Az európai kormányok sorra jelentik be adócsökkentési döntéseiket és növekedési programjaikat. A magyar gazdaságnak is növekedésre van szüksége, ehhez pedig adót kell csökkenteni, meg kell védeni a munkahelyeket, támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat, valamint vissza kell szorítani a korrupciót és a bürokráciát.
Az Ön kormánya egy másik utat választott, félrekezelte a válságot, és ennek árát az emberekkel akarja megfizettetni. A brutális megszorítások és az ország eladósítása elviselhetetlen terhet jelentenek a magyar családok számára.
Összefogásra van tehát szükség az adócsökkentésért, a gazdasági növekedésért és a szociális biztonságért. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának kibővített ülésén a Fidesz és a KDNP által delegált bizottsági tagok természetesen részt vesznek.
Tisztelettel:
Navracsics Tibor
frakcióvezető