Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az akadálymentesítés akadályai

A 4-es metró teljes akadálymentesítését ígérte a városvezetés, ám a megvalósításba az érintetteket nem vonják be. A mozgáskorlátozottak február óta várják, hogy újra szóba álljanak velük, és végre aláírják az együttműködési megállapodást.


Dátum: 2008-11-10 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:40:51.913443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Úgy néz ki, megint elfeledkeznek rólunk, ahogy a 2-es metró felújítása során is történt. Akadálymentesítést, lifteket ígértek az állomásokra, de egyet sem látunk üzemelni" - mondta lapunk megkeresésére Szőllősiné Földesi Erzsébet, a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének (MBE) elnöke. Mint felidézte, a városvezetés februárban bejelentette együttműködésüket a 4-es metró akadálymentesítéséért, ezután azonban semmi sem történt. Megállapodástervezetet készítettek elő, ám azóta sem írták alá, a beruházó DBR Projekt Igazgatóság nem tartotta fontosnak, a mozgáskorlátozottak többszöri megkeresése ellenére sem.

"Hogy ennek pénzügyi vagy elvi akadálya van, máig tisztázatlan számunkra" - mondta az elnök.

Demszky Gábor főpolgármester a metrókampányban 21. századi, százszázalékos akadálymentesítést ígért, az érintetteknek azonban egyre több kétségük támad a teljesítéssel kapcsolatban.

Péterfi Tibor, a DBR volt építési mérnöke a múlt télen vonult nyugdíjba, rokkantosítása előtt éveket töltött a metró előkészítésével, építésével. 2007 nyarán a BKV akkori vezérigazgatójánál kérte továbbfoglalkoztatását, hivatkozva arra, hogy tolókocsiban élő metrómérnökként rendelkezik a szükséges tapasztalatokkal. Antall Attila azonosult is kérésével, s Balogh Árpád projektigazgatót bízta meg a szerződés elkészítésével. A rokkant közlekedésépítő szakember továbbfoglalkoztatása ugyanazon a pályán halad, mint a mozgáskorlátozottakkal való megállapodás: semmi eredménye.

Péterfi Tibor szerint egyre sürgetőbb lenne pedig a bevonásuk, hiszen ők tudják leginkább, milyen akadálymentesítésre van szükség, az eszközök alkalmasságát is ők képesek ellenőrizni. Miután a Magyar Hírlap az ügyben megkereste a projektigazgatóságot, majd Balogh helyére Klados Gusztávot nevezték ki, a mozgáskorlátozottak levelet kaptak a DBR-től. Az új vezetőség a MBE-től kéri a megállapodástervezetet, amely február óta aláírásra vár, s ezt ismét elküldik a DBR-nek - tudtuk meg a szervezet elnökétől.

"Az akadálymentesség megvalósítása érdekében vettük fel a kapcsolatot a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével, velük kötöttünk megállapodást, rajtuk keresztül szeretnénk tartani a kapcsolatot a többi érdekszövetséggel is. Az ő feladatukhoz tartozik a rehabilitációs szakmérnökök alkalmazása, a kivitelezés és átadás során a civil szakmai ellenőrzés. Péterfi Tibor foglalkoztatása, s ha ők igényt tartanak rá, az ő hatáskörükbe tartozik" - közölte szerkesztőségünkkel a DBR.

A mozgáskorlátozottak vezetője lapunktól értesült arról, hogy bármit is aláírtak volna a beruházóval. Szőllősiné határozottan cáfolta a közleményt, egyúttal megdöbbenésének adott hangot, hogy a feladatuk lenne a szakértők foglalkoztatása, fizetése. Az elnök nem érti, miként tudnának a tervezésbe beleszólni, ha szóba sem állnak velük.

Kérdés: ha ebben a formában halad a fogyatékkal élők bevonása, lesz-e még egyáltalán valamilyen szerepük, tekintettel arra, hogy a DBR tájékoztatása szerint már javában tart az akadálymentesítést szolgáló berendezések tervezése, engedélyeztetése, gyártása. Így a mozgáskorlátozottakat szolgáló liftek - beépítve a vakok és gyengénlátók, siketek, nagyothallók számára a rá- és lelépéssegítő hangos jeladórendszereket -, az utastéri berendezési tárgyak, tájékoztató táblák, piktogramok, az állomás- és alagútvilágítás, a bottal vagy cipőtalppal érzékelhető vakvezető sáv, az audió és vizuális utastájékoztató rendszerek készítése. Csak az érintetteket, a fogyatékkal élőket nem kérdezték meg. A MBE elnöke szerint sokkal többe kerülhet a DBR-nek, ha utólag kell majd átalakítani az állomásokat vagy kicserélni a beépített eszközöket.

Kapcsolódó elemek