Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1944-ben is minden rendben volt...


Dátum: 2008-11-10 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:40:52.817973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem lesz sem defláció, sem infláció", közölte a pénzügyminiszter. Ezt hirdeti címlapján a kormánypártok lapja. Azt is megtudhatjuk a hiteles forrásból, hogy a tárcavezetőnek megvannak a maga elgondolásai a bajok kiküszöbölésére.

Mielőtt megnyugodna a nyájas Olvasó, bevalljuk: az idézet A Reggel 1945. április 16-ai címlapjáról van. Vásáry István pénzügyminiszter nyugtatja éppen a lakosságot, hogy nem kell aggódni, nem lesz sem pénzhiány, sem pénzromlás. Hogy akkor mi lesz, elvégre az ország romokban hever, Vásáry így válaszolt: a belső államadósság növelésével (valószínűleg kényszerkölcsönnel) orvosolja a kormány a bajt.

A történet folytatását ismerjük. A pengő összeomlott, a magyar kisember bő egy éven át gyakorlatilag ingyen dolgozott. A dolgozó magyar népet azonban elfelejtették tájékoztatni arról, hogy mindenekelőtt az ő zsebét, kamráját és ékszeres dobozát készülnek kiüríteni.

Kapcsolódó elemek