Abszolút többséget szerzett az Oszták Néppárt a tartományi választáson
Abszolút többséget szerzett az Ausztriában kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP), sok szavazatot szerzett az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Zöldek, s újra az osztrák kormányban szintén helyet foglaló jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a fő vesztes az Alsó-Ausztria tartományban vasárnap tartott választásokon.
Dátum: 2003-03-31 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:05.695954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erwin Pröll (ÖVP) mostantól 53,5 százalékos abszolút többséggel kormányozhatja a tartományt, ami annyit tesz, hogy több mint 8 százalékkal többet kapott előző eredményéhez képest.
Az SPÖ a voksok 34 százalékát szerezte meg, ami 3,5 százalékos javulást és egyben a tartományban 25 éve lefelé mutató trend megfordulását jelzi számára.
A Zöldek a harmadik helyre kerültek, az előző választásoknál két százalékkal több, összesen 6,8 százalékot kaptak.
Súlyos vereséget szenvedett ezúttal is - akárcsak a novemberi előre hozott országos parlamenti, és az azóta tartott karintiai közigazgatási választásokon - az FPÖ: a szavazatok 4,3 százalékát, az előző alkalomhoz képest 12 százalékkal kevesebbet kapott. Ez annyit jelent, hogy a tartományi parlamentben ezúttal az eddigi 9 helyett 2 mandátumuk lesz, amivel nem alakíthatnak frakciót, s nem szerepelnek a tartományi kormányban sem.
Az FPÖ-vereség érdekessége, hogy e tartomány szervezetében sokan vannak az osztrák kormány széteséséhez vezető, úgynevezett knittelfeldi belső FPÖ-puccs jobboldali szervezői közül, vagyis Jörg Haider volt pártelnöknek ezt a vonalát utasították most el a választók. Az első elemzések szerint a párt legtöbb szavazója az ÖVP-hez állt, mint a parlamenti választásokon is.
Az ÖVP országos vezetése lelkesen reagált az eredményre, amelyet azonban Erwin Pröll tartományi kormányzó nem utolsó sorban a szövetségi kormány bírálatával is szerzett. A Néppárt győzelmében pedig hatalmas szerepe volt személyesen Pröllnek, aki a legutóbbi felmérések értelmében a választók 40 százaléka szerint kiváló, további 43 százalék szerint pedig jó munkát végez.
MTI - fidesz.hu