Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a főváros első mobil óvodáját

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2008. január 31-én elfogadott Kerületi Közoktatási Intézkedési Tervének feladatai között kiemelten nagy hangsúlyt fektetett a gyermeklétszám növekedése miatt szükségessé váló óvodai fejlesztések kérdésére.


Dátum: 2008-11-10 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:41:02.969569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gyermeklétszám növekedésének kezelése egyrészt a jogszabályok által biztosított keretek között a jelenlegi intézményhálózaton belül (11 óvoda 17 telephelyen) megoldható. Szükséges volt azonban olyan lehetőség megteremtésére is, amely konkrét cselekvést és ezzel együtt anyagi ráfordítást igényelt.

Így született meg az önkormányzat vezetése részéről a mobil óvoda megépítésének gondolata. A Képviselő-testület júniusban döntött az óvoda létrehozásáról. A Kolozsvári Utcai Óvoda tagóvodájaként működő Hűvösvölgyi út 209. szám alatt található óvoda kertjében a mobil épület elhelyezésére alkalmas - gyakorlatilag - használaton kívüli terület állt rendelkezésre.

A területre 3 csoportos 220 m2-es épület került. (3 db 55m2-es csoportszoba, 2 db mosdó /felszerelve 9-9 WC-vel és kézmosóval/, egy iroda-öltöző a felnőtt dolgozóknak /20 m2/, tálalókonyha, közlekedő folyosók öltözőszekrényekkel a gyerekek számára.) Az épület élettartama kb. 20 év. A fűtés villanyradiátorokkal történik.

A forgalmazó-kivitelező cég az épületegyüttest szeptember végén szállította le és gyakorlatilag egy hét alatt készre építette. Az építkezéssel párhuzamosan, majd azt követőn történt meg szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése.

Az óvoda megépítésének teljes költsége 50 millió forint.

Hosszú évek óta húzódó ügy a Budakeszi Úti Óvoda fűtési rendszerének korszerűsítése és ezt követőn az indokolt belső felújítás. A munka a nyár folyamán megkezdődött a befejezés várható dátuma 2009 januárja. Erre az időszakra gondoskodnunk kell az óvodába járó 70-75 gyermek elhelyezéséről.

A gyermekek elhelyezésére a mobil óvoda nagyszerű megoldás. Így az első kis lakók a Budakeszi Úti Óvodába járó gyerekek lesznek, ők a beruházás befejezéséig maradnak az épületben. Azt követően pedig az épületet a pesthidegkúti óvodai férőhelyhiány átmeneti megoldásaként tervezik felhasználni.

Kapcsolódó elemek