A nagy testvér figyel téged
Deutsch Tamás interpellációjában arra figyelmeztetett, hogy Gyenesei István besúgó hálózattá akarja alakítani a tisztességgel és becsülettel tevékenykedő jegyzők körét.
Dátum: 2008-11-10 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:41:05.440120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyenesei István önkormányzati miniszter kezdeményezésére a regionális közigazgatási hivatalok vezetői levélben fordultak az ország valamennyi önkormányzatának jegyzőjéhez. A levélben a következők szerepelnek: "Az Önkormányzati Minisztérium a jövőben rendszeres tájékoztatást szeretne kapni a régió területén szervezett, helyi önkormányzatokat érintő rendezvényekről, találkozókról, fórumokról, annak érdekében, hogy az eddigieknél közvetlenebb módon megismerhesse a fórumokon felvetett javaslatokat, problémákat, a bevált helyi gyakorlati megoldásokat. A Minisztérium arra is törekszik, hogy képviselői esetenként részt vehessenek ezeken a rendezvényeken vagy a közigazgatási hivataloktól kapjanak tájékoztatást a fontosabb eseményekről. Az egyes hónapokra tervezett rendezvényekről a mellékelt táblázat kitöltésével - mindig az előző hónap utolsó előtti hétfő reggelig - szeretnénk tájékoztatást kapni a Dokumentumtár rendszeren keresztül. Kérem, arról is szíveskedjenek tájékoztatni, ha a következő hónapban rendezvény megtartását nem tervezik."
Elhíresült, a szocializmus áporodott levegőjű uram-bátyám világát és pökhendi hatalmi arroganciáját idéző "kulturmissziója" után többen azt gondolhatták, hogy onnan már nincsen lejjebb. Hát van! - szögezte le interpellációjában Deutsch Tamás. Ön, mint egy "Nagy Testvér" figyel minket. A hatvanas-hetvenes évek legrosszabb hagyományait idéző módon, amint ezt a Miniszterelnöki Hivatal Tanácsi Hivatalának egykori vezetői a VB titkárokon keresztül tették, a rendszerváltoztatás után két évtizeddel hangulatjelentéseket, feljegyzéseket, beszámolókat kér mindenről, ami a központi kormánytól függetlenül működő, demokratikus helyi népképviseleti szervek, a magyar önkormányzatok háza táján történik - tette hozzá a fideszes politikus.
Deutsch Tamás szerint Gyenesei István besúgó hálózattá akarja alakítani a tisztességgel és becsülettel tevékenykedő jegyzők körét.
A fideszes képviselő azt kérdezte a minisztertől, hogy a legutóbbi kulturmissziós interpellációs válaszát követően elmaradt mondatokat az újabb, botrányos és felháborító kezdeményezését követően nem kívánja-e elmondani az Országgyűlésben: "Tisztelt Országgyűlést Bocsánatot kérek. A történtekre való tekintettel lemondok miniszteri megbízatásomról."?
Válaszában Gyenesei István azt hangoztatta, hogy ők csak a munkájukat végzik, a jogszabályoknak megfelelően. A miniszter szerint csak regionális és nem települési rendezvényekről kérnek tájékoztatást. Gyenesei elmondta azt is, hogy a jövőben csak attól vár előzetes jelzést, aki ezt fontosnak tartja, a minisztérium szakállamtitkárságát pedig felkérte az eredeti feladat visszavonására.
Viszontválaszában Deutsch Tamás idézett a Nyugat-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala megyei kirendeltség vezetőjének leveléből. "dr. Gyenesei István Miniszterelnök Úr (sic) döntésének megfelelően a jövőben a tárca tájékoztatást kíván kapni a megye területén szervezett helyi önkormányzatokat érintő rendezvényekről, találkozókról, fórumokról."
Ez miniszter úr, a hatalmi tébolyban szenvedő totális állam! - szögezte le a fideszes képviselő. Deutsch Tamás nem fogadta el a miniszter válaszát, az Országgyűlés azonban 191 igen, 175 nem, és 3 tartózkodás mellett megszavazta.