Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ösztöndíj a Kaposváron munkába álló egyetemistáknak

Országosan egyedülállóan, havi 25 ezer forintos ösztöndíjjal támogatja a kaposvári önkormányzat azokat a kaposvári fiatalokat, akik vállalják, hogy felsőoktatási tanulmányaik befejezése után a somogyi megyeszékhelyen állnak munkába.


Dátum: 2008-11-11 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:41:14.129838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Kaposvár számít rád" tanulmányi ösztöndíjról szóló szerződéseket elsőként 14 pályázóval írták alá hétfőn, a városházán.

Szita Károly (Fidesz) polgármester az ösztöndíj kapcsán hangsúlyozta: azért döntöttek az új támogatási forma bevezetése mellett, mert a város számít a jól képzett fiataljaira.

A tervek szerint összesen nyolcvan "Kaposvár számít rád" ösztöndíj-szerződést kívánnak megkötni, amire húszmillió forintot fizetnek majd ki, ezzel ösztönözve, a városhoz kötve a fiatal diplomásokat.

Az önkormányzat ezen kívül tizenhatmillió forintot költ a Bursa Hungarica ösztöndíjra, ötven kollégiumi férőhelyet vásárolt a Pécsett tanuló hallgatók elhelyezését segítve. Akik pedig így sem tudnak bejutni kollégiumba, vagy nem Pécsen tanulnak, azok számára havonta albérleti támogatást folyósítanak.

Kapcsolódó elemek