Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rabosított újságíró - a Fidesz írásbeli kérdése Draskovics Tibor rendészeti miniszterhez


Dátum: 2008-11-11 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:41:27.965171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Az újságíró szakma és a közvélemény értetlenséggel illetve felháborodással értesült a rendőrség azon intézkedéséről, hogy büntetőeljárást indított az egyik tévécsatorna oknyomozó riportere ellen.

Egyöntetű a vélekedés, hogy a szakember munkájával a hatóságokat segítette, és a közvélemény erejével valamint a rendőrséggel együttműködve egy bűncselekmény-sorozatot leplezett le.

A büntetőjog ismeri a társadalomra veszélyeség fogalmát, aminek hiányában egy cselekmény nem tekinthető bűncselekménynek. Jelen esetben a riporter a társadalom érdekét szolgálta munkájával, amit a hatóságoknak elismerniük, megköszönniük és nem büntetniük kellene.

Kérdéseim Miniszter Úrhoz a következők:

- Mi indokolta a televíziós riporter ellen eljárási cselekmények foganatosítását?

- Az Ön véleménye szerint a hatóságok az eset összes körülményét mérlegelve, méltányosan jártak el?

- Kíván-e Ön valamilyen intézkedést tenni annak érdekében, hogy a rendőrség orvosolja a szakma és a közvélemény igazságérzetét bántó eljárását?

- Milyen elégtételt kíván Ön adni a hatóságok munkáját segítő, a rendőrség által ártatlanul meghurcolt riporternek?

- Igaz-e az az állítás, hogy illetékes rendőri vezetők korábban azt közölték: nekik nincs emberük (a tévériportban bemutatott) "efféle cselekmények" üldözésére? Ön elfogadhatónak tartja-e rendőri vezetők ilyen hozzáállását?

Szijjártó Péter

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek