Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétséges, hogy a kormánynak van-e Szlovákia-stratégiája

A kormányzat számíthat a Fidesz támogatására a felvidéki magyarság védelmében, a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozónak azonban csak akkor van értelme, ha konkrét eredményeket hoz a felvidéki magyarság számára - hangsúlyozta Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa a külügyi bizottság keddi ülésén. Szlovákia ügyében rendkívüli ülést tart pénteken a testület.


Dátum: 2008-11-11 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:41:32.283380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egy Gyurcsány-Fico találkozónak csak akkor lehet értelme, ha a felvidéki magyarság helyzetében konkrét eredménnyel jár" - hangsúlyozta Németh Zsolt, a bizottság elnöke.

Hozzátette: az elmúlt hetekben egyre feszültebbé vált a magyar-szlovák viszony, a szlovák közjogi méltóságok "epilepsziás rohamai" mindennapossá váltak. A Szlovákiában tapasztalható irracionalista magyarellenesség megfélemlíti a felvidéki magyarságot - mondta.

Hangsúlyozta, a magyar politikának nem szabad egyenlőségjelet tennie a magyarországi szélsőségesek "médiagyakorlatai" és a szlovák kormányzati szélsőségesség között.

Magyarország nem találta meg az elmúlt három évben a megfelelő választ az egyre inkább szélsőségessé váló, "bizonyos értelemben fasizálódást mutató" szlovákiai politikára; kétséges, hogy a kormánynak van-e Szlovákia-stratégiája - mondta Németh Zsolt.

Németh Zsolt a bizottság elnökeként péntekre rendkívüli ülést hívott össze, a megbeszélés témája a Szlovákia-stratégia lesz. A bizottsági ülés után a politikus Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is meghívta a pénteki egyeztetésre.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy az Országgyűlés Szlovákiával kapcsolatos politikai nyilatkozata is változhat a kormányfői találkozóval, habár még nehéz megítélni a szombati tárgyalás kimenetelét. Mindig van arra mód, hogy a változásokat érvényesítsék - mondta. A politikus szerint a parlament már a jövő héten elfogadhatja a nyilatkozatot.

Szabó Vilmos, a bizottság szocialista alelnöke üdvözölte a szombati kormányfői találkozó hírét. Mindenképpen szükség van a tárgyalásra, annak érdekében, hogy a szlovák politika nyilvánosan is elhatárolódjon a szélsőségesektől - mutatott rá.

Fontosnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc azután döntött a találkozóról: egyeztetett a szlovákiai magyarság képviselőivel.

A politikus szerint Magyarország alapvető nemzeti érdeke a jószomszédi viszony újraépítése Szlovákiával.

A kormányszóvivő kedd délelőtt jelentette be, hogy a szlovák és a magyar kormányfő szombaton találkozik Komáromban és Révkomáromban (Komarno).

Kapcsolódó elemek