Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jól haladnak a tatai közlekedési beruházások

Célirányosan halad az idei évre vonatkozó útfelújítási munkálatok megvalósításával a tatai önkormányzat.


Dátum: 2008-11-11 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:41:34.338668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület és a város szempontjából központi jelentőségűnek számító Déli Ipari Park feltáró útjának útépítési engedélyezési tervét benyújtották, a Május 1. út - Ady Endre út - Almási úti balesetveszélyes körforgalmi csomópont átépítésére pedig a város 80 millió forintot nyert.

A Kossuth tér és környékének fejlesztésére vonatkozó pályázatot befogadták, az önkormányzat a végső döntésre vár. A város parkolási koncepciójának kialakítása pedig szintén napirenden van - mondta a polgármester. Michl József kiemelte, hogy a nemrég elkezdődött Latinka Sándor utca felújítása is jó ütemben halad, a munkálatok várhatóan jövő év tavaszán fejeződnek be. A Latinka Sándor utcai útkorszerűsítés annak a programnak a kezdete, melynek végrehajtása során a tatai önkormányzat minden évben egy-egy szilárd burkolattal nem rendelkező közutat kíván korszerűsíteni.

Nemcsak az utak újulnak meg Tatán. Rendkívül pozitív visszajelzése van a Környei, a Vértesszőlősi út és a Honvéd utca bevezető szakaszain elhelyezett sebességmérő berendezéseknek is. Idén májusban pedig két újabb készülék kapott helyet az Új úton, ahol több oktatási intézmény működik. A tapasztalatok szerint az autósok jobban odafigyelnek a megengedett sebesség betartására, ezzel is megelőzve a közúti balesetek számát.

Tatán folytatódnak a közlekedés biztonságát elősegítő beruházások is. Az önkormányzat az Állami Közútkezelő Kht.-val közösen benyújtott pályázata nyert, így 24 millió forintot fordíthatnak a forgalmas útszakaszok biztonságosabbá tételére. A város 9 millió forint saját forrást biztosított a beruházásokhoz. Kertvárosban, a Vértesszőlősi úton már elkezdődtek a munkálatok. A Fáklya utcai gyalogátkelőnél egy gyűjtőszigetes átkelőhelyet alakítanak ki. Ez sávelhúzásokat, áthelyezéseket kíván, de érinti az épülő benzinkút lecsatlakozását is. Ezt láthatják most a városba érkező autósok - mondta a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester. Horváthy Lóránt hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan további két beruházás várható ezen az útszakaszon.

Az egyik- Környe felől-Tata határában egy fogadókapu megépítése, amely lassítja a városba érkező autósok sebességét. A másik beruházás pedig az Építők Parkjánál a Deák Ferenc úti csomópontot érinti. Itt a tataiak nagy örömére egy jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet alakítanak ki. Jövő év őszéig sor kerül az Öveges utca, Kocsi utca, valamint a Veres Pál utca útburkolatának felújítására. A kivitelezéshez szükséges összeg közel felét pályázaton megnyerte az önkormányzat. A tatai városvezetés a diákság érdekeit tartotta szem előtt, amikor arról határozott, hogy 2009-ben megkezdi a Kőkúti Iskola, a Református Gimnázium és a Zeneiskola közötti útszakaszok felújítását, biztosítva ezzel a könnyebb átjárhatóságot az intézmények között és megoldódik a rossz állapotú Május 1 út burkolatának korszerűsítése is.

Kapcsolódó elemek