Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fővárosi szocialisták támogatják a Főgáz Zrt. eladását

Mind a 24 szocialista képviselő megszavazza a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén a Főgáz Zrt. értékesítési eljárásának a megkezdéséről szóló határozatot - nyilatkozta Steiner Pál.


Dátum: 2008-11-11 23:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:58:38.814308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP-frakcióvezető elmondta, hogy a képviselőcsoport keddi, az esti órákig elhúzódó ülésén részletesen áttekintették a Főgáz Zrt. részvényeinek eladásával összefüggő kérdéseket. A frakció tagjai azt követően foglaltak állást a javaslat támogatásáról, miután Tiba Zsolt főjegyző ismertette azt az előterjesztői kiegészítést, amely szerint a Főgáz-részvények eladásáról a végső döntést a Fővárosi Közgyűlés és nem annak pénzügyi bizottsága hozza meg.

Részletes tájékoztatást kapott a frakció arról is, hogy az EU-támogatással 2011-ig megvalósítandó fejlesztések 180 milliárd forint önkormányzati önrészét mikor, s milyen projektekhez kell biztosítani. A Főgáz eladásától a korábbi sajtóhírek szerint több mint 100 milliárd forintot remél a városvezetés. Az újabb önkormányzati cég privatizációjáról a várost vezető koalíció másik tagja, az SZDSZ, csütörtökön, a közgyűlés előtt véglegesíti álláspontját. Korábban Demszky Gábor főpolgármester egy tájékoztatón azt nyilatkozta, hogy támogatják a cég eladását. John Emese SZDSZ-frakcióvezető legutóbb ezzel összefüggésben közölte, hogy nem rendelnek el kötelező igen jellegű szavazást. Az ellenzéki frakciók az október végi közgyűlésen, illetve azt követően is elutasították e stratégiailag fontos cég privatizálását.

Kapcsolódó elemek