Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végkielégítést nélkül az egri kórház dolgozói

Kedd délután ismét nagygyűlést és sajtótájékoztatót tartottak azok a volt kórházi dolgozók, akik nem írtak alá a HospInvest Zrt.-nek. A kórházvédők elmondták: 620 dolgozó még nem kapta meg a végkielégítését, valamint, hogy szerdán Budapestre utaznak, hogy ultimátumot adjanak át a HospInvestnek.


Dátum: 2008-11-11 23:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:58:39.871793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mánya Kristóf bejelentette: 620 dolgozó nem kapta meg a végkielégítését, s ilyenre közintézmény esetében még nem volt példa. Kitért arra is, hogy ők áprilistól jövendölték, hogy a kórház összeroppan, s ez mára tény. De a "kórházvédők" továbbra is együtt vannak.

Pócs Alfréd arról beszélt, hogy szerdán Budapestre utaznak különbusszal, s ultimátumot adnak át a HospInvestnek a cég székházában. Ennek tartalmáról azonban nem tudott beszámolni. A sajtónak átadott közleményben azt feszegetik: lehet-e súlyponti megyei kórházat működtetni kardiológiai osztály nélkül, miközben az infarktusos betegeket megyén kívüli intézményekbe szállítják. Tudomásuk szerint most öt kardiológus dolgozik az egri kórházban, s jelentősen megnőtt az idős kollégák száma, akiktől - mint írják, - több bölcsességet vártak volna.

A HospInvest Zrt. régiós igazgatója, Kosztura László viszont közleményében arról tájékoztatta a sajtót, hogy a kardiológia teljes kapacitással működik, 8 tagú orvosgárda gyógyítja a betegeket, és senkit nem küldenek el kapacitáshiány miatt.

Kapcsolódó elemek