A Fonó Budai Zeneház áprilisi kínálata
A világzene, etnozene és táncház alkotja a Fonó Budai Zeneház áprilisi programjának gerincét.
Dátum: 2003-03-31 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:08.162670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A néptánc kedvelői április 1-jétől keddenként "Savanyú" foglalkozásain tanulhatnak. Április 2-án a Téka, 6-án, 13-án és 27-én Sirtos görög táncház, 16-án a Tükrös zenekar, 23-án a Sebő Ferenccel fellépő Fonó Zenekar, 30-án pedig az Erdélyi Zenék Klubja várja az érdeklődőket.
Április 3-án a felvidéki, magyar színpadokon is fellépő rendkívül sikeres Ghymes együttes koncertezik a Fonóban.
Április 4-ről szóljon az ének! címmel Szőke András posztmodern nosztalgia-performanszt mutat be április 4-én. Mikó Györggyel és Eichinger Tiborral munkásmozgalmi versekkel, brigádlelkesítő dalokkal idézik fel a Kádár-kor ifjúsági mozgalmát.
Április 5-én a klezmer zenét játszó Sabbathsong koncertje élő lemezfelvétel is lesz egyben. A kelet-európai zsidó népzene mellett tradicionális, modern zsidó dalok és a jemeni izraelita közösség dalai hangzanak el.
Április 11-én a Marokkói Klub vendége a Chalaban együttes, másnap a Tibet Fesztiválon az Új Dimenzió Műhely Időutazás Indiától Tibetig című programja, a Tibeti Együttérzők csoport meditációs zenével hívja fel a figyelmet a tibetiek aggasztó helyzetére.
A Fonó Pódium műsorában a Weöres Sándor és más költők verseit megzenésítő Kaláka együttes lép fel április 24-én.
Április 26-án a Fonódásokk sorozatban a kamarazenét játszó Trio Ektár (Szőke Szabolcs, Tóth Evelin és Benkő Róbert), valamint a Baba Yaga orosz rockprojektje szerepel.
MTI - fidesz.hu