Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízéves jubileumát ünnepli az Éjszakai Színház

Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli a budapesti Éjszakai Színház csütörtökön; a jubileumi esten a Phaedra című Racine-darabot adják elő, majd gálát tartanak játszóhelyükön, a IX. kerületi Török Pál utcai Piccolo Színházban.


Dátum: 2003-03-31 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:08.496733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezők tájékoztatása szerint az ünnepségre elvárják az Éjszakai Színház repertoáron lévő produkcióinak szereplőit és a korábbi előadások közreműködőit is.

A meghívottak között van Balkay Géza, Csernus Mariann, Györgyi Anna, Igó Éva, Mécs Károly, Papp Zoltán, Schnell Ádám, Söptei Andrea, Vajdai Vilmos és Vallai Péter.

Az Éjszakai Színházat 1992-ben Kőváry Katalin dramaturg, rendező alapította.

A közhasznú kulturális egyesületként működő színház az első években alkalmi helyeken mutatta be előadásait. Így többi között a Merlin Színházban játszották Botho Strauss: Az idegen című színművét is. A főszerepeket Bitskey Tibor és Ternyák Zoltán alakította.

Műsorra tűzték az Emigránsok című Mrozek-darabot, Szarvas József, valamint Ternyák Zoltán játékában. A produkcióban nyújtott teljesítményéért a két színművész nyerte el - megosztva - az 1998. évi XVII. Országos Színházi Találkozón a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Az Éjszakai Színház az elmúlt években műsorra tűzte még Márai Sándor Kaland, illetve Válás Budán, valamint Dürrenmatt Play Strindberg című darabját is.

A produkciókra szerződő művészekkel dolgozó formáció előadásainak immár három éve a Török Pál utcai Piccolo Színház a helyszíne.

A jubileumi esten is színre kerülő Racine-mű címszerepét Hámori Ildikó alakítja. Az előadást Kőváry Katalin rendezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek