Berlusconi: elképzelhetetlen az EU Törökország nélkül
Az Európai Unió elképzelhetetlen Törökország nélkül, és súlyos hiba lenne az unión kívül tartani ezt az országot - vélekedett az olasz kormányfő a két legnagyobb török napilap, a Hürriyet és a Sabah szerdai számában megjelent interjúban.
Dátum: 2008-11-12 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:59:18.693145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Silvio Berlusconi csütörtökön érkezik Izmirbe, hogy első ízben tartson csúcstalálkozót török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal.
Az interjúban emlékeztetett arra, hogy hazája rendszeresen konzultál Oroszországgal és a nagyobb európai partnerekkel, majd hangsúlyozta: Törökország kulcsszerepet játszik a kontinens biztonságában, így EU-csatlakozásának fékezése ellentétes Európa érdekeivel.