Nem szabad összemosni a szlovák és a magyar szélsőségeseket!
EU-s tagállamoktól elvárható, hogy védjék a kisebbségek jogait, s ez nem csupán belső és nemzetközi jogi kötelezettségük, hanem európai jogi kötelezettségük is egyben - húzta alá Németh Zsolt, Jacques Barrott, az Európai Bizottság elnökének szavait idézve.
Dátum: 2008-11-12 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:39:09.525606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyi bizottság ülésén elsősorban Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szombati találkozójáról volt szó, s a zár ülésen részt vett Gyurcsány Ferenc és Duray Miklós is - tájékoztatott Németh Zsolt.
A politikus kifejtette a Fidesz álláspontját: a párt az érdemi, a felvidéki magyarság helyzetének javítását célzó intézkedéseket eddig is támogatta, és ezután is támogatni fogja, s ha a kormány ilyen döntéseket fog hozni, akkor számíthat a Fidesz együttműködésére.
Németh Zsolt arra kérte a miniszterelnököt, hogy a szombati találkozón rögzítse Magyarország álláspontját a legjelentősebb kérdésekben. Az egyik a szélsőségesek ügye, melyet aggasztó problémaként értékelt a fideszes politikus. A szélsőségeket el kell ítélni, azonban semmi esetre sem szabad összemosni a kétféle szélsőséget, vagyis a marginálisan megjelenő magyar radikálisok ügyét azzal, hogy Szlovákiában a kormány tagja egy szélsőséges párt, s Robert Fico szlovák miniszeterelnök személyesen felelőséget visel azért, hogy egy szélsőséges politikai erőt beengedett a kormánykoalícióba - fogalmazott a képviselő. Különösen fontosnak tartjuk még - folytatta a külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke - a Malina Hedvig ügyet, a Benesi dekrétumoknak a megerősítését és különösen súlyosnak tartjuk a dunaszerdahelyi brutális rendőri fellépést.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy Jacques Barrot, az Európai bizottság alelnöke a magyar-szlovák viszonnyal kapcsolatban egy állásfoglalást tett közzé, mely kinyilvánítja, hogy az EU-s tagállamoktól elvárható, hogy védjék a kisebbségek jogait, s ez nem csupán belső és nemzetközi jogi kötelezettségük, hanem európai jogi kötelezettségük is egyben. Immáron tehát ez a vita nem tekinthető kizárólag Magyarország és Szlovákia ügyének - jelentette ki Németh Zsolt.
Újságírói kérdésre válaszolva a fideszes honatya elmondta: ígéretesnek tartják a kormány nyilatkozattervezetét, melyet eljuttatott a szlovák kormánynak, de a Fidesz csak akkor fog tudni konkrétan állást foglalni a kérdésben, ha a végleges nyilatkozat is elkészült.
Örvendetes, hogy már a héten létrejön egy miniszterelnöki találkozó Gyurcsány Ferenc és Robert Fico között - jelentette ki Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke, aki a külügyi bizottság ülése után tájékoztatta a sajtó képviselőit a jelenlegi szlovák-magyar helyzettel kapcsolatos álláspontjáról. A felvidéki politikus elmondta: az MKP még hétfőn azzal a kérdéssel fordult a két kormányfőhöz, hogy a két éve szünetelő miniszterelnöki találkozó megvalósuljon, ugyanis a mostani helyzet nagyon gyors megoldásra szorul, mert ez a két ország kapcsolatait erősen mérgezi. Tájékoztatott arról is, hogy az MKP képviselői szintén találkozót kértek mind a két miniszterelnöktől, s Gyurcsány Ferenccel ez a megbeszélés a tegnapi nap folyamán meg is történt.
Azonban a szlovák fél részéről a tegnapi napig semmiféle válasz nem érkezett az MKP kezdeményezésére - mutatott rá Duray Miklós -, míg a mai napon azt mondták a szlovákiai magyar párt kérésére, hogy a szombati Gyurcsány-Fico találkozó miatt most semmilyen lehetőség sincs arra, hogy az MKP és Robert Fico találkozzon. Ennek ellenére azonban bízok abban, hogy a szombati miniszterelnöki megbeszéléssel sikerül véget vetni a feszültségek növekedésének a két ország között - zárta sajtótájékoztatóját Duray Miklós.