Békéscsaba: a polgármester elítélte a rongálást
Lefújták festékkel a szlovák nyelvű helységnévtáblákat Békéscsabán szerdára virradóra. A város polgármestere elítélte a rongálást.
Dátum: 2008-11-12 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:39:11.713050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A város közigazgatási határát jelző táblák előtt elhelyezett szlovák nyelvű feliratok közül négyet festettek le eddig ismeretlenek fekete festékkel - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A táblákat a Gyulai, a Dobozi, a Békési és az Orosházi úton rongálták meg. A rendőrség rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen - mondta Pengő Erzsébet.
Békéscsaba polgármestere mélyen elítéli, hogy megrongálták a szlovák nyelvű helységnévtáblákat - a politikus ezt közleményben tudatta az MTI-vel. Mint Vantara Gyula (Fidesz)írta, értetlenül áll a történtek előtt. Az ilyen megnyilvánulások elkeserítik - tette hozzá.
A város első embere arról is tájékoztatott közleményében, hogy a táblákat a közútkezelő kht. munkatársai leszerelték, és ha meg lehet tisztítani őket, ismét kikerülhetnek. Ha nem, új táblákat szereznek be.