Az államfő osztotta az ellenzék aggályait
Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke szerdán azt mondta, az államfő osztotta azokat az aggályokat, amelyekről a törvény elfogadása után tájékoztatta őt.
Dátum: 2008-11-12 20:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:39:12.906908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Font Sándor kifejtette, az így elfogadott törvény több pontban is alkotmányellenes, és azt kérte Sólyom Lászlótól, hogy ha osztja az általa felvetett véleményt, ne hirdesse ki a törvényt, hanem küldje el normakontrollra az Alkotmánybíróságnak.
A Fidesz képviselője felidézte, hogy a kormánnyal, az MSZP-vel több mint fél éven keresztül vitatkoztak a törvénytervezetről. A Fidesz véleménye szerint a törvény eltér az európai normáktól, az SPS-rendszer más országokban is működik, de nem ilyen "gonosz" módon, ahogy azt a kormány be szeretné vezetni. Emlékeztetett arra, hogy az alkotmányellenesség kiküszöbölésére több módosító javaslatot tettek, azonban a kormányoldal mindegyiket leszavazta.