Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai Függetlenségi Nyilatkozatot javasol Giscard

Az Európai Unió jövőjének alapelveiről tanácskozó testület, a konvent elnöke, Valéry Giscard d'Estaing azt javasolja, hogy a készülő európai alkotmány szövegébe foglaljanak egy olyan szakaszt, amely lényegében európai függetlenségi nyilatkozatnak tekinthető.


Dátum: 2003-03-31 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:09.461845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány tagállam magatartása - magyarázza Giscard d'Estaing egykori francia köztársasági elnök a javaslatot - felveti az EU-n belüli összetartás kérdését. Fokozatosan el kellene jutni az EU-n belüli szolidaritás egy olyan szintjére, ahol vitás helyzetekben az unió - a közösség egészének - szempontja nyíltan vállalt és hirdetett elsőbbséget élvez. Jelenleg még sok tagállam a nemzeti szempontoknak igyekszik elsőbbséget biztosítani.

- Nekünk Európát európaivá kell tennünk. Az Európai Uniónak meg kell határoznia önmagát, mint önálló politikai egységet a XXI. században. Ez az EU nem függhet a tagállamok pillanatonként változó politikai irányvonalától, sem az egyes tagállamoknak az Amerikai Egyesült Államok részéről élvezett támogatásától. A legtöbb európai vezető ugyanakkor egyetért abban, hogy az EU megerősödésének nem az Egyesült Államokkal való rivalizálás éleződésének irányába kell haladnia, hanem olyan irányba, hogy az EU az USA számára erősebb, jelentősebb szövetséges legyen - mondta.

Az iraki háború nem okozott lényeges változásokat a konvent munkájában, amelynek lényege a hatáskörök pontosabb megfogalmazása és a rendszer működésének egyszerűbbé, átláthatóbbá tétele - fejtette ki a politikus egy interjúban.

Az iraki válság nyilvánvalóvá tette, hogy nem vettük figyelembe az EU alapszerződését, hogy nincs európai közös külpolitika. Tanulmányozzuk a konvent munkacsoportjaiban az eddigi és ezutáni történéseket; igyekszünk megérteni, miért nem tartottuk be az alapvető megállapodásokat, és kielemezni, mely pontokon lehet e szerződések alkalmazásának hatékonyságát fokozni. Ennek a munkának egy későbbi fázisában pedig fel fogunk vázolni egy olyan, hosszú távon fokozatosan megvalósítandó programot, amely a közös külpolitika működésének hátterét megteremti - mondta.

Addig is, amíg e hosszú távú program megvalósul, a konvent változásokat javasol a külpolitikai kérdések kezelésében. Ezek szerint az EU külügyminiszteri feladatokat ellátó tagja széles jogkört kap, és javaslatait csak a tagok jelentős hányadának együttes fellépése vetheti el, egy-két tagállam ellenkezése ehhez nem lesz elegendő. A külügyminiszter jogállásának kérdésében Giscard d'Estaing szerint az állam- és kormányfők külön e célból összehívandó csúcsértekezletének kellene dönteni.

Az iraki válság egyik tanulsága: az európai közvéleménynek nagyobb súlya lehet a konvent további munkájában, mint azt korábban gondoltuk - állapította meg az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban az egykori francia köztársasági elnök. - Meglepett minket az európai közvélemény. Senki nem gondolta volna, hogy az egyes tagállamok kormányainak ennyire eltérő álláspontja mögött a széles tömegek közvéleménye ennyire hasonló, gyakorlatilag egyöntetű lesz.

Giscard d'Estaing elmondta: ő máris felméréseket kezdeményezett annak megállapítására, hogy ez az európai közvélekedés mennyire felszíni, érzelmi jelenség, illetve mennyire mélyen gyökerezik az európai lakosság jelentős rétegeinek alapállásában. Három hónapon át rendszeres felméréseket végeztet két kérdésről: mennyire tartják szükségesnek vagy elhanyagolhatónak a lakosság egyes csoportjai az európai közös külpolitikát, és mennyire tartják szükségesnek vagy nélkülözhetőnek a közös biztonságpolitikát.

Az iraki válság egy másik hozadékaként számottevően fejlődött az EU-tagok között az együttműködés a közigazgatást, bevándorlást, közbiztonságot, általában a belügyi feladatokat illetően - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek