Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vereséget szenvedett a kormány hatalmi önkénye

Az SPS-törvény köztársasági elnök általi normakontrollra küldésével a Fidesz szerint sorozatban immár harmadszor szenvedett vereséget a kormány hatalmi önkénye. Erről Font Sándor, a párt mezőgazdasági szakpolitikusa beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-11-13 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:40:23.553261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Vereséget szenvedett a kormány hatalmi önkénye (Font Sándor)

Az államfő hivatala tegnap közölte, hogy véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló, október 20-án elfogadott törvényt.

Az SPS-törvény normakontrollra küldésével a Fidesz szerint ismét vereséget szenvedett a kormány hatalmi önkénye, a társadalombiztosítási privatizáció és a regionális közigazgatási hivatalok elutasítása után immár sorozatban harmadszor - hangsúlyozta Font.

Font szerint ezekben a kudarcokban az a közös, hogy míg a kormány "konokul" ragaszkodott az általa benyújtott indítványhoz, addig az érintettek és a társadalom nagyobb része elutasította azt.

A Fidesz álláspontja szerint a jogszabály - 2006 bázisévként való visszamenőleges kijelölésével - sérti a jogbiztonsághoz és a tulajdonjoghoz való alkotmányos alapjogokat, a támogatási jogosultság elvesztése miatt pedig 1 millió 800 ezer földtulajdonost ér vagyoni sérelem - mondta.

Hozzátette: a Fidesz számításai szerint a támogatási jogosultság szabadpiaci értéke körülbelül 150 ezer forint lesz hektáronként, összességében pedig mintegy 450 milliárd forintos vagyoni értékű jogról van szó.

Mint elmondta, a jogszabály a földtulajdonosok számára azért hátrányos, mert a támogatási jog adott haszonbérlőhöz rendelése megnehezíti más haszonbérlővel a szerződéskötést, és az ingatlan eladását is. Az új haszonbérlő vagy tulajdonos ugyanis nem szerzi meg automatikusan a területhez tartozó támogatási jogosultságot, hanem az a korábbi haszonbérlő tulajdonában marad - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3235, 'source_type': 'media', 'source_id': 2173, 'target_type': 'article', 'target_id': 84732, 'relation_type': 'describes'}