Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reagálás a kormányszóvivő nyilatkozatára


Dátum: 2008-11-13 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:40:25.760110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy hamis állítás nem válik igazzá attól, hogy sokszor megismétlik. Hiába sulykolja közleményében a kormány, hogy az I. kerületi önkormányzat által, a volt Honvéd Főparancsnokság épületére elrendelt változtatási tilalom ellehetetleníti Budavári Palota fejlesztését, az nem felel meg a valóságnak. Mint ahogyan az sem, hogy ezzel Magyarország jelentős uniós forrásoktól esik el. A rendelkezésre álló források ugyanis 2013-ig használhatók fel.

Az sem valós megállapítás, hogy az önkormányzat támogatásának hiánya és rugalmatlansága nehezítette volna meg a beruházás megvalósulását. Ugyanis a Budavári Önkormányzat az elmúlt másfél évben több alkalommal is állást foglalt erről a kérdésről. A tervezett fejlesztés kormányzati bejelentése óta üdvözli azt a szándékot, hogy uniós források bevonásával rendezzék a Palotanegyed sorsát, és kifejezte a széleskörű konszenzuson alapuló együttműködés szükségességét. A határozatot a testület azóta újra és újra megerősítette. Nagy Gábor Tamás polgármester pedig többször is kérte a kormány illetékes tagjait, hogy a Vár rekonstrukciójával kapcsolatos elképzelésekről egyeztessenek a Budavári Önkormányzattal. Ez azonban elmaradt, a kormány nem tekintette partnernek az önkormányzatot. A közlemény azt állítja, hogy az elmúlt hónapokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számos engedményt tett. Valójában nem történt más, mint hogy ésszerűtlen programelemeket - például a spanyol lovasiskola vagy a madár-röpde kialakítása - vetettek el a döntéshozók.

Ha igaz az, hogy az önkormányzatok aktív közreműködése nélkül nem lehet sikeres egy fejlesztés, akkor érthetetlen, hogy a kormány miért nem vonta be az érdemi egyeztetésekbe a Budavári Önkormányzatot. Tény, hogy a kormány ez év áprilisában megjelent rendeletében a budavári fejlesztéseket kiemelt nemzetgazdasági üggyé minősítette, ezzel kizárta az önkormányzatot, mint I. fokú építési hatóságot az engedélyezési eljárásból. Ezért is érthetetlen, hogy a kormány most miért az önkormányzaton akarja számon kérni az előkészítés hiányosságait. Mint ahogyan az sem méltányos, hogy a kormány bűnbakot keres, és saját politikai döntését, a források átütemezését az önkormányzatnak rója fel.

Azzal teljes egészében egyetért a Budavári Önkormányzat vezetése, hogy az uniós forrásokat nem szabad előkészítetlen, átgondolatlan projektekkel kockáztatni. Éppen ennek szellemében döntött a tilalom elrendeléséről. Hiszen az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a projekt előkészítetlen, hetente új terv-variációk jelentek meg; a romépület tervezett felújítását, a beruházást a rögtönzés és a kapkodás jellemzi. A világörökségi védelmet élvező Budai Vár ennél többet érdemel. A változtatási tilalom elrendelésével a Budavári Önkormányzat megóvta a kormányt attól, hogy átgondolatlan projektekkel kockáztassa Magyarország érdekeit, az uniós források ésszerű felhasználását és jogszerű elszámolását.

Budavári Önkormányzat Polgármesteri kabinet

Kapcsolódó elemek