Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dísz tér: Nem a kerület miatt állna le a beruházás

A kormány vizsgálja, hogy leállítsa-e a Budavári Palotában, a Dísz téren elkezdett tízmilliárd forintos épületfelújítási beruházást, miután a kerületi önkormányzat hétfőn változtatási tilalmat rendelt el a területre. Suchman Tamás (MSZP) sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz vezetésének és az I. kerület fideszes önkormányzatának lesz a kudarca, ha nem valósul meg a projekt. A budavári önkormányzat közlése szerint nem felel meg a valóságnak az, hogy a változtatási tilalom ellehetetleníti a Budavári Palota fejlesztését.


Dátum: 2008-11-13 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:40:30.846635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budavári - I. kerületi - önkormányzat november 10-én döntött arról, hogy a Dísz tér 17. szám alatti ingatlanra változtatási tilalmat rendel el addig, amíg el nem készítik a területrészek kerületi szabályozási tervének módosítását. A változtatási tilalom alá eső területrészen telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, továbbá elbontani, illetőleg más építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani nem szabad - tartalmazza a döntés.

Nagy Gábor Tamás, a kerület fideszes polgármestere visszautasította, hogy az önkormányzat miatt lehetetlenült volna el a projekt.

A polgármester felidézte: eleve tiltakoztak az ellen, hogy kiemelt gazdasági jelentőségű üggyé minősítse a kormány a beruházást, mert így az I. kerületi szakhatóságot kizárták az engedélyezési folyamatból, és véleményezési lehetőségük sem volt. Emlékeztetett arra is, hogy az erről szóló kormányrendelet ellen alkotmánybírósági eljárás folyik.

Nagy Gábor Tamás kifogásolja azt is, hogy a határidőkön többször változtatott a kormány, és nem volt érdemi egyeztetés az ügyben. "Az, hogy mi épül, mi lesz itt, azt közügynek tekintjük" - hangsúlyozta, és ezzel indokolta, hogy változtatási tilalmat rendeltek el a területre.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly júliusban a Budai Várban, kihelyezett kormányülésen jelentette be, hogy elindítják a hétéves Nemzeti Fejlesztési Terv első két évének programjait, amelyek közül a Budavári Palota fejlesztését nevezte a leginkább szimbolikusnak.

A budavári önkormányzat polgármesteri kabinetje közleményében azt írta, nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a változtatási tilalom elrendelése ellehetetleníti a Budavári Palota fejlesztését, és az sem, hogy ezzel Magyarország jelentős uniós forrásoktól esik el. A rendelkezésre álló források ugyanis 2013-ig használhatók fel.

Álláspontjuk szerint nem méltányos, hogy a kormány bűnbakot keres, és saját politikai döntését, a források átütemezését az önkormányzatnak rója fel.

Mint írták, azzal teljes egészében egyetért a budavári önkormányzat vezetése, hogy az uniós forrásokat nem szabad előkészítetlen, átgondolatlan projektekkel kockáztatni. Éppen ennek szellemében döntött a tilalom elrendeléséről. Hiszen az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a projekt előkészítetlen, hetente új terv-variációk jelentek meg; a romépület tervezett felújítását, a beruházást a rögtönzés és a kapkodás jellemzi - zárul a polgármesteri kabinet kommünikéje.

Kapcsolódó elemek