Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogerősen bontható Rajk vitatott veszprémi emlékműve

A másodfokú, immár jogerős bírósági döntés is megerősítette a megyeszékhely jegyzőjének korábbi határozatát, miszerint elbontható a Rajk László által tervezett veszprémi 56-os emlékmű. Az önkormányzat korábbi bontási határozatát bíróságon támadta meg az alkotó és kivitelező volt SZDSZ-es képviselő.


Dátum: 2008-11-13 23:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:40:32.556176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Debreczenyi János polgármester is megerősítette a hírt, hozzátéve, a döntésről szóló hivatalos értesítést és indoklást még nem kapták kézhez. A másodfokú, jogerős döntés azonnal végrehajtható, de a polgármesteregyelőre nem közölte, mi lesz az emlékmű sorsa, a korábban jelzettek szerint elszállítják-e a színházkertből vagy nem. Előbb tárgyalnak az érintettekkel és tájékozódnak a körülményekről - mondta Debreczenyi János.

A veszprémi önkormányzat 2005 februárjában írt ki meghívásos pályázatot egy 56-os emlékmű megalkotására és felállítására, a pályázó tizenegy művész közül Rajk Lászlót választotta az akkori SZDSZ-es városvezetés. A felállítást követően mégis a bontásról szóló határozatot hozott a 2006. október elsejei választások után a már fideszes vezetésű hivatal. Az indoklás szerint az emlékmű eredeti tervétől néhány ponton eltért az építtető és erre nem kértek fennmaradási engedélyt a hatóságtól.

Az ügy végül azért került a bíróság elé, mert a bontási határozat ellen végrehajtási kifogással élt a kivitelezést végző cég, a Köztigon Kft., amit Rajk László és felesége jegyez. A sokak által kifogásolt alkotást 30 millió forintból készítette el az építészként ismert volt SZDSZ-es képviselő.

2007 áprilisában a város képviselő-testülete úgy döntött, hogy az emlékművet a Színházkertből áthelyezik a Jutas lakótelep Barátság Parkjába, amibe a művész is beleegyezett, a munkálatok egyidejű elvégzése mellett. Az emlékműnek a parkban való elhelyezése ellen azonban a lakótelepen élők többsége egy szeptemberi lakossági fórumon tiltakozott.

Kapcsolódó elemek