Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Asztalitenisz Eb: bronzérmes a magyar női csapat

A magyar női asztalitenisz-válogatott bronzérmet szerzett az olaszországi Courmayeurban zajló Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben óriási meglepetésre 3-1-re kikapott a házigazdák csapatátót.


Dátum: 2003-03-31 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:11.553568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jól kezdődött az összecsapás az esélyesebbnek tartott magyarok számára: a kilencszeres Eb-aranyérmes Bátorfi Csilla szettveszteség nélkül győzte le a hazaiak kínai származású játékosát, Tan Monfardini Ven Linget. A folytatás azonban már nem az előzetes várakozás szerint alakult, ugyanis az olaszok 2-1-re fordítani tudtak, Tóth Krisztina és Fazekas Mária is elvesztette mérkőzését. Az utolsó találkozón Tóth a szurkolók fergeteges biztatását élvező Tan Monfardini ellen lépett asztalhoz, s sima vereséget szenvedett.

A nők a tavalyi, zágrábi kontinenstornán is a harmadik helyen végeztek.

A mostani bronz a sportág 100. magyar Eb-érme.

Eredmény:

Az elődöntőben: Olaszország-Magyarország 3-1

Tan Monfardini Ven Ling-Bátorfi Csilla 0-3

Nikoleta Stefanova-Tóth Krisztina 3-2

Laura Negrisoli-Fazekas Mária 3-1

Tan Monfardini-Tóth 3-0

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek