Virtuális pénzek, visszanyesett egészségkassza
A kormány állítása szerint is virtuális pénzzel gazdálkodik az egészségügyi tárca, amikor a kasszában maradt összegről beszél. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szerint újra kell építeni a teljes egészségügyi rendszert, és meg kell akadályozni, hogy beszállító cégek gazdasági befolyást szerezzenek a kórházakban.
Dátum: 2008-11-14 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:40:37.879760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajátos tartalékalapba kerül az egészségkasszában megmaradt tavalyi huszonöt-, valamint az idén várhatóan hatvanmilliárd forint a szaktárca szerint, és az összeget csakis egészségügyi célokra fordítanák. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa úgy véli, a pénzt "elkenték", immár legföljebb is csak számszakilag létezik, és az összeg virtuális létezésére utalt Keller László pénzügyi államtitkár is a napokban.
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere fölhívta a figyelmet, hogy a 2007-ben megmaradt pénzt már tavaly év végén "besöpörték" a központi költségvetésbe - vagyis az már rég nincs meg -, és az idén október végéig keletkezett ötvenmilliárdnak is csak körülbelül a felét tennék a tartalékalapba. Elképzelhető azonban, hogy a kormány most is követi a tavalyi gyakorlatot, mert a szakpolitikus nem látja nyomát az összegnek. "A kormány összevissza beszél, valós adatok ugyanis nincsenek. Úgy tűnik, más-más számokat ismer az egészségügyi, a pénzügyi tárca, valamint a szakma. Olyan ez, mint a tőzsdei alku, ahol a részvények árfolyamai forognak" - mondta Mikola István.
A legfontosabb hosszú távú feladatnak a politikus a rendszer újbóli fölépítését látja, amelynek az alapját a régiós népegészségügyi szükségletek határoznák meg, és a pénzt azok tükrében terítenék. A legsürgetőbb azonban a gazdasági világválság súlyos hatásainak kivédése, ehhez pedig meg kellene erősíteni azokat a rendszereket, amelyek védelmet adhatnak a baj átvészeléséhez. Ilyen az egészségügy, a szociális ellátás és az oktatás. Indokként egyszerű példát említett: ha a szegényebb emberek nem lesznek képesek fizetni a drágább gázt és villanyt, akkor nagyobb csoportok jelenhetnek meg a kórházakban, hogy ott meleghez és ételhez jussanak.
Mikola István szerint meg kell állítani azt a gyakorlatot, hogy a kormány évről évre "visszanyesi" az egészségügyi kiadásokat. Mint mondta: jövőre az eddiginél is rosszabb lesz a helyzet, mert a gyógyító-megelőző tevékenységekre immár számszerűen is kevesebb pénz jut, mint az idén. A kórházak eladósodásával kapcsolatban pedig a közintézmények függetlenségét látja veszélyben a szakpolitikus. Statisztikai adatok szerint a kórházak főként nagy cégeknek, többek között gyógyszerbeszállítóknak tartoznak, adósságuk az év végére elérheti a hatvannyolcmilliárd forintot. Ha a cégek elveszítik türelmüket, és nem várnak tovább pénzükre, akkor Mikola István szerint félő, hogy a tartozás fejében gazdasági befolyást, akár tulajdonrészt is akarnak majd szerezni az intézményekben.