Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvan a Feri!


Dátum: 2008-11-14 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:40:40.644109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tehát, az ártatlanul megvádolt, de ez nem is jó kifejezés, hanem inkább a Fideszesek elé vetett szegény Zuschlag Úr panaszkodott egy hangos felvételen, hogy valami Feri, így mondta, Feri, ezt jegyezzük meg, aranyos Albán Úr, mert kulcskérdés lesz a továbbikban, tehát, hogy ez a Feri nem érti az MSZP-t, amit pénzből és erőből működő szervezet, ráadásul súlyos küldetéstudati beteg, továbbá van neki négymilliárdja, és mindent a Zuschlag Úrra akar kenni, mármint ez a Feri, ami elég disznó dolog, ugyebár.

(...)

Hát elkezdtem nyomozni én, és már a nyílegyenesben vagyok. Öt gazember jöhet szóba, drága Albán Úr, öt Ferenc van, mert ez a név ad lehetőséget arra, hogy Ferinek nevezze őket a telefonba a Zuschlag Úr. Megvizsgáltam még a Ferdinándot is, de olyan nem volt. Ez az öt gazember név szerint a Kovács, az Ódor, a Schmidt, a Szalay és a Tóth. Ez mind Ferenc, mind ott ülnek a Fideszben a Parlamentben, és megjegyzem, feltűnően hallgatnak az ügyben, ami közvetett bizonyíték ellenük.

(...)

Ez a helyzet, Albán Úr. Azt még hozzáteszem, hogy az elbírálás érdekében, célszerű lenne ezzel az öttagú triumvirátussal együtt bevinni az Orbán Viktort is, aki ugyan nem Ferenc, legalábbis ilyen gyorsan nem lehetett kideríteni, hogy az, de ez az egyetlen alibije ebben az ügyben, és hátha kiderül, hogy mégis benne van. Nem lepődnék meg, Albán Úr, nem lepődnék meg!

Kapcsolódó elemek