Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményes volt a Német-Magyar Fórum

Eredményesnek nevezte a Berlinben lezajlott Német-Magyar Fórumot Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.


Dátum: 2008-11-14 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:00.734777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német fővárosban péntek este ért véget a fórum 18. közgyűlése, amelyen a két ország politikai és gazdasági életének vezető képviselői a kétoldalú kapcsolatok, valamint az európai együttműködés kérdéseit tekintették át.

A külügyi bizottság elnöke, a Fidesz vezető politikusa hangsúlyozta: Németország Magyarország legfontosabb gazdasági, s egyben külpolitikai partnere, s a jelenlegi gazdasági, pénzügyi válság még inkább növeli ennek jelentőségét. Ezért rendkívül fontos, hogy a politikai kapcsolatok minél kiterjedtebbek legyenek, s a gazdasági, valamint kulturális kapcsolatépítés is rendszeres és széles körű legyen. A fórumot a külügyi bizottság elnöke a kétoldalú kapcsolatok rendkívül fontos intézményének nevezte.

A bizottsági ülésekkel kapcsolatban hangsúlyozta a "közös hang" jelentőségét a fontos stratégiai kérdésekben. Fontosnak nevezte, hogy formálódóban van egy új Oroszország-politika, mint ahogy kialakulóban van egy új Amerika-politika is Európában. A fórum magyar résztvevői ugyanakkor hangsúlyozták annak szükségességét, hogy Németország lépjen fel támogatólag egy új, megerősített közép-európai együttműködés érdekében, s ennek kapcsán mindenekelőtt az energiapolitikát említette. "Közép-Európa csakis az együttműködés erősítésével képes kikerülni az orosz függőségből" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az energiaellátás kül- és biztonságpolitikai vonatkozásai a jövőben még inkább meghatározóak lesznek.

A lisszaboni szerződés jövőjével kapcsolatban teljes mértékben azonosak voltak a nézetek - emelte ki Németh Zsolt, utalva a mielőbbi teljes körű ratifikálás szükségességére. A Nyugat-Balkánnal kapcsolatban pedig fontosnak nevezte, hogy az EU konkrét lépésekkel igazolja elkötelezettségét a régió országainak uniós közelítésére. Ezzel összefüggésben említette az előrelépés lehetőségét a vízummentesség területén egyes országokkal, például Szerbiával szemben.

A Nyugat-Balkánnal foglalkozó munkacsoport vitavezetője, a külügyi bizottság MSZP-s elnökhelyettese, Szabó Vilmos: a fórumon több kérdés vetődött fel a régió jövőjével kapcsolatban, de teljes volt az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a Nyugat-Balkán térségét integrálni kell. A megvalósítás időpontját illetően azonban mind német, mind magyar részről inkább bizonytalanság fogalmazódott meg.

A gazdasági együttműködés kérdéseivel foglalkozó munkacsoport tevékenységével kapcsolatban Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke - egyben a vita vezetője - kiemelte, hogy német részről számos kérdés hangzott el a magyar helyzetre vonatkozóan. A korábbi pénzügyminiszter szerint a hozzászólások is azt tükrözték, hogy Magyarország hitelességi problémával küzd. Többen pedig úgy vélték, hogy az ország elveszítette cselekvőképességét az elmúlt években. A német vállalkozók éretlenségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az az ország, amelyik a rendszerváltozás után tíz éven keresztül sikeres tudott lenni, miért csúszott vissza az elmúlt négy-öt esztendőben. Ennek kapcsán Varga Mihály egyik korábbi elődjét, a fórumon ugyancsak felszólaló Bokros Lajost idézte azzal kapcsolatban, hogy elmaradtak a reformok, az államadósság és az államháztartás hiánya nagyon magas, mindehhez egy nagyon magas adóelvonási szint társul, s egy ilyen ország mindig sebezhetőbb, mint a többi. "Az alapkérdésekben, a mostani helyzet megítélésében teljesen egyetértünk Bokros Lajossal, a vita közöttünk csak a hibák időszakának megítélésében van" - jelentette ki Varga Mihály.

Kapcsolódó elemek