Nehéz helyzetbe kerülnek jövőre az önkormányzatok
A jövő évi állami költségvetés láthatólag újra komoly megszorításokat tartalmaz, és különösen nehéz helyzetbe fogja hozni az önkormányzatokat - jelentette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz parlamenti képviselője, helyettes pártszóvivő pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-11-14 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:01.750049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus szerint a költségvetés 120-150 milliárd forintot von ki az önkormányzati szektorból, ami a különböző feladatokon, normatívákon és a fejlesztési források szűkülésén keresztül valósul meg. Hozzáfűzte: ez különösen aggasztó helyzetet idézhet elő az oktatási és a szociális területen.
"Az önkormányzati szektor tekintetében ez a költségvetés elfogadhatatlan" - mondta Cser-Palkovics András.
Mint kifejtette, a Fidesz arra kér minden országgyűlési képviselőt, tegyen meg mindent azért, hogy ne nőjenek ilyen mértékben az önkormányzatok terhei, ez ugyanis szerinte még a Székesfehérvárhoz hasonló nagyságú önkormányzatokat is kilátástalan helyzetbe hozza.
Tájékoztatása szerint Székesfehérvár önkormányzatát is komoly kihívás elé állítják majd a tervezett megszorítások, ugyanis a városnak sok élő szerződése, elindított vagy tervezett fejlesztése van, és az európai uniós pályázatok szintén jelentős kötelezettséget jelentenek.
Cser-Palkovics András azt mondta, a Fidesz partner lenne abban, hogy a fejéri megyeszékhely szocialista polgármesterével és országgyűlési képviselőével, Warvasovszky Tihamérral közösen olyan módosító indítványt terjesszenek elő az adótörvényekhez, amely nem engedné meg az iparűzési adó szigorítását.